„Asszonyok a békéért” misszió néven indítottatok egy kezdeményezést a háború egyéves évfordulóján. Ki volt az ötletgazda, hogyan indult a misszió, és mit kell értenünk a nemzetköziség alatt?

A misszió teljesen véletlenül indult, Bánné D. Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Közgyűlés elnök asszonya, Kiss Kata énekesnő és jómagam kezdeményezésével. Jó barátok vagyunk egyébként, Katával már több közös akciónk is volt, és fölhívott, amikor Kárpátalján járt, elmondta, mire volna szükség. Én pedig azt válaszoltam, hogy szeretném elindítani az „Asszonyok a békéért” mozgalmat, amelyhez ha csatlakoznának, akkor talán egységbe tudnánk kovácsolni nem csak a Magyarországon és a Kárpát-medencében élő honfitársainkat, hanem azokat is, akik hajlandóak mellénk állni – világszerte.

Kata borsodi, így az első sajtótájékoztatót Miskolcon tartottuk, utána pedig a Fejér Vármegyei Közgyűlés elnökével, dr. Molnár Krisztiánnal találkoztunk. Ő is kifejezte csatlakozási szándékát, és ez azért fontos, mert innentől kezdve a közgyűlési elnökök a polgármesterekhez is fordulhatnak javaslattal, vagy kérhetik a segítséget, amivel szerintem mindenki egyetért.

Kétlem, hogy volna ember ma Magyarországon, aki ne a tűzszünetet és a békét kívánná.

Hát így kezdődött ez a közös út. Bevallom, az eredeti tervem tavaly december negyedike lett volna, az ’56-os asszonyok néma tüntetésének évfordulója, de az élet másképp hozta. Így viszont a böjti időszakban imádkozunk a békéért, és úgy gondolom, ez méltó a magyar asszonyokhoz.

Vannak nyertesei is ennek a háborúnak, de tény, hogy a túlnyomó többség, így vagy úgy a vesztese. Hihetünk-e abban, hogy a valódi döntéshozók meghallják a többség hangját?

Épp a végcélunkra kérdeztél rá. Mert ezt szeretnénk elérni, hogy hallják a hangunkat. Hallják meg a civilek hangját! Mert mi nem adatokat gyűjtünk, neveket vagy e-mail címeket, csak azt kérjük, hogy az „Asszonyok a békéért” Facebook oldalt kövessék, lájkolják, kommenteljék minél többen, írják le, hogy egyetértenek a kezdeményezéssel, mert kizárólag a követőink száma nyom majd a latba. Senki adatait nem akarjuk megszerezni, pláne visszaélni vele, ezt nagyon szeretném hangsúlyozni.

De a hangunk hallatásához mindenképp fontos az, hogy kellő mennyiségű követővel rendelkezzen az oldal, amely ITT érhető el!

Mindemellett a brüsszeli döntéshozókhoz kellene, hogy eljusson ennek a reményeink szerint sok embernek a béke iránti vágya. Ebben bízom, ezért nem csak Magyarországban és a Kárpát-medencében gondolkodom, hanem szerte a világban olyan, velünk azonos gondolkodásmódú emberekben, civil szervezetekben, cégekben, csoportokban, családokban, akik szintén csatlakoznak a kezdeményezéshez.

Hogy be tudjuk bizonyítani, nem lehet sem politikai, sem gazdasági érdekből embereket küldeni a vágóhídra.

Mindig el szoktam mondani, hogy Brüsszelben nagyon sok családos döntéshozó ül, ezért kérdezem: tényleg nem szégyellik magukat azért, hogy más családok férjeit, apáit, fiait küldik a frontra? Miközben az ő hozzátartozóik békésen ülnek a karosszékekben!

Tegyük hozzá, hogy mindezt két világháborún túl teszik, a 21. században.

Így igaz. Von Der Leyen asszonynak hét gyereke van, köztük két fiú, így tőle aztán végképp nem ezt a hozzáállást várnánk! És erről jut eszembe: a misszió nevével ellentétben nem csak az asszonyok csatlakozását várjuk, hanem a férfiakét is.

Jártatok Kárpátalján vagy találkoztatok menekültekkel?

Az érkezőkkel folyamatosan, Kiss Kata pedig rendszeresen jár Kárpátaljára. Megkaptuk az első nagy kérést, és a befolyt adományokból mindenekelőtt ezt szeretnénk megvásárolni: vízpumpát egy iskola részére. Hangsúlyoznám, hogy csak olyan eszközöket fogunk beszerezni, amelyekre igazán nagy szükség van Kárpátalján, de ha arról lesz szó, besegítünk megözvegyült édesanyáknak és félárván maradt gyerekeknek is.

Közhasznú szervezet vagyunk, szigorúan átlátható a munkásságunk, ezért az adományok elköltése is transzparens lesz. A Facebook oldalon folyamatosan jelezzünk majd, mire költöttük a pénzt, természetesen úgy, hogy az adományozottak miattunk ne kerülhessenek veszélybe. Azt is szeretném hangsúlyozni, hogy nem csak a Kárpátalján tanuló magyar gyerekek megsegítése a cél, hanem az ott élő ukrán gyerekeké is.

A kárpátaljai magyarok mennyire reagálnak egységesen a helyzetre, hogyan élik meg, hogy elviszik katonának a férjeiket, fiaikat úgy, hogy – finoman szólva – a háború előtt sem volt könnyű az életük?

Hát nagyon nem volt az. A mi munkásságunkat sokan ismerik, régóta támogatjuk az ott élőket, több civil szervezettel összefogva, évek óta közösen dolgozunk a megsegítésükön, szóval látjuk azokat az elképesztő nehézségeket, amelyben élnek. És erre jött ez a borzalom, el lehet képzelni, milyen szörnyű helyzetbe kerültek.

Nem tudathasadásos állapot ez kissé?

Dehogynem. Épp tegnap kaptunk egy üzenetet egy tanárnőtől, aki amikor megtudta, hogy megadjuk, amit kért, elsírta magát és azt mondta, hogy szégyell kérni. Nem is értettük. Óriási cenzúra alatt állhatnak, tudunk olyan dolgokról, amelyeket, ha elmondanánk, az érintettek bajba kerülnének. A világhálón mindannyian láthattuk a videófelvételeket a kényszersorozásokról, és közismert már az is, hogy az iskolákban kötelező a 16. életévüket betöltött fiúk adatait leadni. És ez azért elég félelmetes, különösen annak fényében, hogy Donbasszban egy katona négy órát él, miután kikerült a frontra. Miről beszélgetünk?

Egy hívő ember mit kezd azzal, hogy az egymással harcoló felek, pláne a hozzátartozóik, az otthon maradott asszonyok, szülők, gyerekek ugyanahhoz az Istenhez imádkoznak?

Nekem erről nagyon profán a véleményem, azt gondolom, nem is lehet más. Mi befogadjuk a menekülteket, függetlenül attól, mi az anyanyelvük, mert kötelességünk segíteni.

Nem véletlen, hogy a Facebook oldalunkon 15 nyelven szerepel az „Asszonyok a békéért” szlogen, és ebben úgy az ukrán mint az orosz is nyelv megtalálható.

Egyetlen egy cél lehet előttünk, és az a béke, függetlenül attól, ki milyen országban vagy milyen vallás szerint él. A béke egyetlen megoldása a szeretet. Ez fog össze minket. Teréz anya fogalmazta meg ezt nagyon szépen:

„Ha nincs békénk, az azért van, mert elfelejtettük, hogy egymáshoz tartozunk.”

Ha be is következik a vágyott béke vagy legalább a tűzszünet, itt marad egy ma még ismeretlen határokkal bíró, hazánkkal szemben ellenséges, igencsak frusztrált Ukrajna, állig fegyverben. Két felnőtt fiú édesanyjaként, mindennek fényében hogy látod a jövőt?

Egy amerikai képviselő nemrég azt mondta, hogy az ukrajnai háború támogatása az USA számára kőkemény gazdasági érdek. Később finomítottak ezen, de ettől a tény még tény marad: ez pénzügyi, gazdasági, politikai érdek. És az utolsó ukrán katonáig harcolnak majd. Szóval engem egyáltalán nem tölt el megnyugvással, mi lesz a béke után.

Másik fronton és dimenzióban is folyik egy háború: mi a véleményed az LMBTQ-lobbi hazai térnyeréséről?

Nagyon elszomorító a helyzet. Már a 2010-es évek elején akadtak olyanok, akik küzdöttek azért, hogy emeljék meg a beleegyezési korhatárt a prostitúció visszaszorítása és a lányok védelme érdekében. Egyetértek azzal, hogy 14-ről 18 évre kellene emelni a házasságkötés korhatárát is, azokban a közösségekben pedig, ahol elfogadott a kiskorúként kötött házasság, ott edukációra volna szükség. Nem szeretek Amerikával példálózni, de egy dologban most mégis megteszem:

ott 21 éves kor alatt tilos alkoholt fogyasztani, pedig pár üveg sör egy fiatal számára kisebb veszélyeket hordoz magában, mint egy kamaszkorban kötött házasság.

E tekintetben akár igazodhatnánk is az USA szemléletmódjához. Ha most lenne a gyermekvédelmi népszavazás, azok után, ami a közelmúltban történt, biztos vagyok benne, hogy még eredményesebb lenne.

Vajon ki tudjuk majd védeni azt a globális nyomást, a kulturális bekebelezést, amelynek szemtanúi vagyunk, és a gyerekeinkre zúdul?

Edukáció. Ez a kulcs. Nyugaton már némi visszatáncolás figyelhető meg a gyerekek nemátalakításával kapcsolatban, a pubertásblokkolóktól a műtétig, klinikákat zártak be, törvényeket vizsgálnak felül, szóval, mintha a normalitás fénye kezdene pislákolni. Nekünk, civileknek, egyetlen feladatunk van, hallatni a hangunkat.

És nem érdekel, ha ezzel célkereszt kerül a homlokomra, akkor se engedjük a gyerekeinket indoktrinálni.

Tisztelettel kérdezem, ha B. Zsolt iskolájában már rég tudtak arról, mit művel ez a pedagógiai asszisztens, miért csak annyit kértek tőle, hogy legyen diszkrétebb, és tegye elérhetetlenné a videóit a gyerekek számára?  Hogyan foglalkozhatott továbbra is gyerekekkel? Ki viseli a felelősséget, amiért nem távolították el az iskolából azonnal? Szóval nem szabad megijedni, ha a gyerekeink testi-lelki egészségéről van szó, márpedig minden háborúban, legyen az szó szerint vérre menő vagy ideológiai harc, az ő jövőjük a tét.

Forrás: Civilek.info

A sorozat olyan, 20. századi asszonyok életét mutatja be, akik fontos szerepet töltöttek be a Trianon utáni keresztény, nemzeti, polgári Magyarország újjáépítésében, helyt álltak a második világháború alatt és 1956-ban, s akiknek nagy többségét korábbi szerepvállalásai miatt meghurcolták a közel negyven évig tartó kommunista diktatúra idején.

Gróf Andrássy Ilona a család felvidéki birtokán nőtt fel, s bár orvos szeretett volna lenni, ezt szülei nem támogatták, így az érettségi vizsgát követően – egy főúri család lányától szokatlan módon – egy porcelánüzemben dolgozott díjtalan gyakornokként.

mikor 1939-ben a német és szovjet csapatok megszállták Lengyelországot, az onnan érkező menekültek ellátásában segített, s elvégezte a Vöröskereszt önkéntes ápoló- és műtősnői tanfolyamát, s tudását a budai sziklakórházban alkalmazta. A háború lezárulta után családja Liechtensteinbe emigrált, Ilona azonban – mint később megfogalmazta –, a „kommunisták bosszantására” – itthon maradt. Állást vállalt biológiai laborokban, kutatóintézetekben laborasszisztensként, egészen 1952-ig, amikor főúri származása miatt a Hortobágyra telepítették ki, az ott töltött egy év során borjúnevelőként dolgozott.

A forradalom idején, 1956-ban sebesülteket ápolt, s részt vett az olasz és francia követségekre érkező segélyszállítmányok elosztásában. Utóbbi miatt 1957-ben letartóztatták és Kistarcsára internálták. A féléves szabadságveszést követően ismét dolgozhatott, ám nem sokáig: 1961-ben a szemináriumból eltávolított kispapok segítéséért négy év börtönre ítélték. A teljes vagyonelkobzást azonban – vagyona nem lévén – nem tudta végrehajtani a kommunista hatóság.

A börtönéveket követően egy temetőőri lakásban lakott, ám ambíciói ekkor sem hagyták el, ötvennyolc évesen tett angol és német nyelvből felsőfokú nyelvvizsgát. Folyamatosan megfigyelték, s útlevelet is csak 1971-ben kaphatott, akkor nyílt alkalma felkeresni külföldön élő családját. Amikor halálának évében, 1990-ben felavatták dédapjának, a miniszterelnök Andrássy Gyula emléktábláját, életére visszagondolva Ilona így fogalmazott: „Csak azért is érdemes volt itthon maradni!”

Arany-Tóth Attila , közönségkapcsolati munkatárs

Forrás: Promenad.hu

A terem befogadóképessége miatt 40 indulóban maximált mezőny – három korosztály – tagjait a Kutató Intézet munkatársa, Zsonda Márk köszöntötte.

– A tavalyi eseményhez hasonlóan örülünk a torna létrejöttének, hiszen a részvevők sakktudásuk összemérése mellett tovább erősíthetik a Kárpát-medencei magyarsághoz való tartozásukat és újabb baráti kapcsolatokat építhetnek ki egymással. A részvevők többsége ez alkalommal Felvidékről és Délvidékről érkezett, de asztalhoz ült egy Ausztriában élő testvérpár is. A sakk a fentebb említett célok megvalósításához kitűnő kereteket biztosító sport, ezért is bízunk a rendezvény sikerében.

A Magyar Asszonyok Érdekszövetsége képviseletében Szőnyi Kinga elnök-asszony köszöntötte a családtagokkal és kívülálló érdeklődőkkel együtt legalább 70-80 fős vendégsereget. Üdvözölte a hazai és külföldi sakkozókat és családtagjaikat abban a reményben, hogy a csak nők számára kiírt sakktornán a tavalyihoz hasonlóan izgalmas csaták zajlanak majd, miközben óhatatlanul is erősödnek a 2018-ban ugyanitt megkötött barátságok, illetve újabb szálak is szövődnek az anyaországiak és a határon túli magyarok között. Külön köszöntötte a 77. évében járó, budapesti illetőségű, teljesen amatőrnek számító Hatusák-Huzsvár Rezsőnét, aki egyébként az első fordulóban mindjárt győzelemre vezette figuráit.

Az elnök-asszony külön megköszönte a Nemzetstratégiai Kutató Intézet vezetésének a rendezvény befogadását, hiszen 2018 után ez évben is ezen a kellemes, már „bejáratott” versenyhelyszínen kaptak lehetőséget a sakktorna lebonyolítására. Külön köszöntötte Orsó Miklós nemzetközi versenybírót és Juhász Bélát, aki a Sirály Életmód SE vezetőjeként tett sokat az előkészítő időszak tennivalóinak sikeres elvégzéséért.

Feltétlenül említést érdemel, hogy a legutóbbi sakkolimpián igen kellemes meglepetésre 5. helyen végzett magyar női válogatott egyik tagja, a 2306 Élő-ponttal rendelkező Terbe Julianna is eljött és asztalhoz is ült.

A 2×15 perces rapid mérkőzések 7. fordulóját követően kialakult a győztesek és helyezettek sorrendje a következők szerint:

Hat ponttal lett első Terbe Julianna, akinek jobb értékszámításra is szüksége volt az ugyancsak hat pontot gyűjtött, mindössze 1968 Élő-ponttal rendelkező budapesti Tóth Nikolettával szemben.

Harmadik lett az 5,5 pontos Balsai Nikolett (1988 Élő-pontos), míg a 4. helyezett Terbe Zsuzsannának (2186) 5,0 pontra volt szüksége magas helyezése eléréséhez.

A legeredményesebb külföldi az Ausztriából érkezett, 4,5 pontos Vicze Kata (jobbról). Balról huga, Zsófia

Sokan talán még többet vártak a 2063 Élő-ponttal rendelkező, mindössze 11 éves Gaál Zsókától, aki remizett a végső győztes Terbe Juliannával, s végül 4,5 pontja a 8. helyhez volt elég.

A jó hangulatban véget ért tornán a részvevők abban a reményben búcsúztak egymástól, hogy 2020-ban ugyanitt ismét megmérkőzhetnek egymással.

Jocha Károly, jochapress.hu

Az asszonytalálkozót Szőnyi Kinga elnök asszony nyitotta meg. A Kárpát-medencei magyarok megmaradásáról szóló konferencián előadást tartott Bábiné Szottfried Gabriella, az Egészségügyi Szakmai Kollégium védőnő tagozatának elnöke. A továbbiakban bemutatkoztak a civil szervezetek. A Felvidékről Okos Csaba és Diósi Katalin, a Sólyom Gyermekei Polgári Társulás alapítói Felvidékünk közös kincsei címmel a gyermektáborok fontosságáról tartottak előadást. Erdélyből Biszak Enikő, a Kézdivásárhelyi Nők Egyesületének alelnöke Haza, hagyomány, hozomány címmel a közösségerősítő szerepvállalásról beszélt. Délvidékről G. Nagy Imola írónő Mit ér az ember, ha magyar? címmel egy meghurcolt délvidéki családapa életéről számolt be. Kárpátaljáról Őry László, a Kárpátok Művészeti és Kulturális Egyesület elnöke A művészet összetartó ereje címmel tartott biztató jövőképet sugárzó előadást. A találkozón átadták az Arany Búzaszem-díjakat is.

Tudatosan tartották a konferenciát az emléknapon, hiszen nem volt olyan közösség és magyar család a Kárpát-medencében, amelyet valami módon ne érintettek volna a Gulag, illetve a második világháború utáni magyarellenes megtorlások szörnyűségei. A szomorú hangulat ellenére is felemelő volt az összmagyarság jelenléte az asszonytalálkozón.

Biszak Enikő, forrás: Háromszék.ro

Az asszonytalálkozót Szőnyi Kinga elnök asszony köszöntő beszéde nyitotta meg. A Kárpát-medencei magyarok megmaradásáról szóló konferencián előadást tartott Bábiné Szottfried Gabriella az Egészségügyi Szakmai Kollégium Védőnő tagozatának elnök asszonya.

Bemutatkoztak a civilszervezetek , Felvidékről Okos Csaba és Diósi Katalin a Sólyom Gyermekei Polgári Társulás alapítói “Felvidékünk közös kincsei” címmel ,a gyermektáborok fontosságáról tartottak előadást.

Erdélyből Biszak Enikő a Kézdivásárhelyi Nők Egyesületének alelnöke “Haza,hagyomáy,hozomány “címmel a közösségerősítő szerepvállalásról beszélt.

Délvidékről G.Nagy Imola írónő “Mit ér az ember,ha Magyar ?”,egy meghurcolt délvidéki családapa életéről beszélt a családjához írt levelek alapján.

Kárpátaljáról Őry László a Kárpátok Művészeti és Kulturális Egyesület elnöke“A művészet összetartó ereje “címmel tartott biztató jövőképet kialakító előadást.

A találkozó keretében átadták az Arany Búzaszem-díjat, Dr.Törös Edit budapesti reumatológus orvosnak, Bálint Irma székelyudvarhelyi családi vállalkozónak, valamint Katkó László igazgatónak Kárpátaljáról.

A konferencián közreműködtek Pótka Éva Kölcsey-díjas színművész, Balázs Vivien a 4.Felvidéki Kincsőrző Találkozó aranyokleveles mesemondója, Kovács Panna, Gulácsy Irén-díjas, a 19. Kárpát-medencei Kossuth-szónokverseny legjobb női szónoka.

Tudatosan tartották a konferenciát november 24-én,az emléknapon, hiszen nem volt olyan közösség és magyar család a Kárpát-medencében, amelyet valami módon ne érintette volna a Gulág, illetve a második világháború utáni magyarellenes megtorlások szörnyűségei. A témáról Cseresnyésné Kiss Magdolna,a Keskeny úton Alapítvány elnöke tartott előadást . Az emlékezés és tiszteletadás része volt a Szent István-bazilikában “Akikért nem szólt a harang ” szentmise. Ezt követte “Mondjátok el gyerekeiteknek! Ez is a történelem része ” megemlékezés a Rákóczi rendezvényhajón, az áldozatok emlékére. A szomorú hangulat ellenére is felemelő volt , az “összmagyarság “ jelenléte.

Biszak Enikő – Siculus Rádió

Forrás: Szék-helyek