50 civil szervezet kér kegyelmet Geréb Ágnesnek

A Fővárosi Ítélőtábla, lényegesen súlyosbítva az elsőfokú bíróság döntését, 2012. február 10-én jogerősen két év letöltendő fogház büntetésre és tíz év foglalkozástól eltiltás büntetésre ítélte Geréb Ágnest, mely után a szülész-nőgyógyász kegyelmi kérvénnyel fordult a köztársasági elnökhöz.

A Magyar Asszonyok Érdekszövetsége (www.asszonyszovetseg.hu) és a Semmelweis Mozgalom (www.semmelweismozgalom.info) kezdeményezésére félszáz civil szervezet fordult levélben az államfőhöz, hogy dr. Geréb Ágnesnek elnöki kegyelmet kérjen.A két szervezet csütörtökön megírt leveléhez 24 óra alatt csatlakozott 50 civil szervezet ill. közéleti személy, valamint az ügy egyik sértettje is. A szervezőknek több mint 250 magánszemély is jelezte csatlakozási szándékát.

Alábbiakban olvasható a kegyelmi kérvényt támogató levél és a szervezeti csatlakozók névsora, ahogyan azt a Köztársasági Elnök Úr részére postáztuk. A magánszemély támogatók nevei is hamarosan felkerülnek honlapunkra.

Dr. Schmitt Pál Elnök Úr
Magyarország Köztársasági Elnöke részére
Sándor-palota, 1014 Budapest, Szent György tér 1.

Tisztelt Köztársasági Elnök Úr!

2012. február 10-én, dr. Geréb Ágnes szülész-nőgyógyászt, bábát két év szabadságvesztésre, valamint 10 év hivatástól való eltiltásra ítélték. Dr. Geréb Ágnes az elmúlt több mint húsz évben mind az intézményi, mind az intézményen kívüli szülészetben odaadóan dolgozott azért, hogy a gyermekek boldogan, háborítatlanul, biztonságban és szeretetteli légkörben érkezhessenek meg közénk. Szem előtt tartotta az anya, az újszülött és a család igényeit, és a nemzetközi gyakorlatnak megfelelő újításokat vezetett be. Így például már a hetvenes években apákat csempészett a szülészetekre, hogy részesei lehessenek a családdá válás egyedülálló pillanatának. Magyarországon elsőként dolgozott azért, hogy a nők megválaszthassák gyermekük világra hozatalának módját és helyét, és ehhez külön tanulmányokat végzett, külföldi gyakorlaton vett részt, illetve hazánkba meghívta a nemzetközileg elismert szakembereket, hogy itthon is lehetősége nyíljon az érdeklődőknek az ismeretek elsajátítására.

Az életvédelem terén is gyakorló szakember, a világon egyedülálló tanulmányt készített az abúzus és abortusz hatásáról a szülésre.

Az AnyaBaba-Barát szülészeti ellátás gyakorlását ma Magyarországon, a jelenlegi szülészeti gyakorlat mellett, az otthonszülés során lehet leginkább megvalósítani dr. Geréb Ágnes munkásságának köszönhetően.

A törvényhozás az elmúlt másfél évben több olyan rendelkezést hozott, ami a családok és az élet védelmét kiemeli és támogatja. Úgy érezzük a szülés-születés méltósága és az ezt támogató szakemberek megbecsülése is idetartozik.

Tiszteletben tartva a független magyar bíróság jogkörét és döntéseit, a kiszabott ítéletet túlzottan szigorúnak tartjuk. Kérjük tisztelettel az Elnök Urat, hogy dr. Geréb Ágnest részesítse elnöki kegyelemben.

Budapest, 2012. február 14.

Őszinte tisztelettel:

Dr. Gerberné Farkas Zsuzsanna                               Csomóné Lindmayer Katalin
Magyar Asszonyok Érdekszövetsége                      Semmelweis Mozgalom
Elnök                                                                  Elnök

Kérelmünkhöz csatlakozó szervezetek és közéleti személyiségek:

  1. Állás/pont/ Lakossági Kör
  2. ALTERNATAL Alapítvány
  3. Arany-Árnika Terápiás Pedagógiai Segítő Központ Nonprofit Kft
  4. Békés Dúlakör
  5. Burucs Andrea (az ügy egyik sértettje, az ikerbaba édesanyja), Paulics Péter (ikerbaba édesapja)
  6. Családi Egészség Program Közhasznú Egyesület(CSEPKE), Kaposvár
  7. Család, gyermek, ifjúság Egyesület
  8. Család-Vár Alapítvány
  9. Életfa Bábapraxis
  10. Élet-Jel Egyesület a családok összefogásáért – Győr
  11. Életkapu Alapítvány
  12. Érdi Ágaboga Nagycsaládos Egyesület
  13. Érintések.eu
  14. Eszter-lánc Anyatejmisszió
  15. Feldmár Intézet
  16. Független Bábák Szövetsége
  17. Gordon Agáta író
  18. Holdam Egyesület
  19. Holdudvar Bábaház
  20. Igazságot Geréb Ágnesnek Mozgalom
  21. Irodalmi Centrifuga Alapítvány
  22. Jól-lét Alapítvány
  23. KALÁSZ Katolikus Asszonyok-Lányok Szövetsége
  24. Kapcsolat Ambulancia
  25. Kisgyermekes Anyák Nevelési és Gondolkodó-gondoskodó Alkotóműhely Közhasznú Egyesület – KANGA Egyesület
  26. Lélek Éled Kör Egyesület – Veszprém
  27. Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség, az Európai Női Lobbi (EWL) magyar koordinációja
  28. Magyar Szexológiai Társaság
  29. Magyar Természetgyógyászok és Életreformerek Egyesülete
  30. Magyarok Európában Közhasznú Egyesület
  31. Magyarországi Dúlák Egyesülete
  32. MONA Alapítvány
  33. Nemzetközi Mobil MADI Múzeum Alapítván
  34. Növekvő Hold Alapítvány
  35. Orvosok a Szabad és Biztonságos Szülésért
  36. Országos Bábaszövetséget
  37. Perinatális Közhasznú Egyesület
  38. Rácz Zsuzsa író
  39. Régiók Nőhálózata Egyesület (16 tagszervezettel)
  40. Részvételi Demokrácia Hálózat
  41. SALTE /Szenvedélybetegeket a Leszokásban Támogató Egy./
  42. Socius Kör Egyesület
  43. Születésház Közhasznú Egyesület
  44. Szülők a Szabad Szülésért Társaság
  45. Talita keresztény női portál
  46. TAVAM – Társaság a Várandósság és Anyaság Megszenteléséért
  47. Várpalotai Írisz Nőegyesület
  48. Veszprémi Nők Kerekasztala Egyesület
  49. Nyitott Kör Egyesület
A bejegyzés kategóriája: Híreink, Sajtóközlemények
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

50 civil szervezet kér kegyelmet Geréb Ágnesnek bejegyzéshez 9 hozzászólás

  1. Csendes Csilla hozzászólása:

    Magánszemélyként, a Doktornő feltétlen tisztelőjeként csatlakozom a kérelemhez. Elszomorító látni, amikor a törvény betűszerinti értelmezésével nyakára taposnak az emberségnek és az ésszerűségnek egyaránt.

    Csendes Csilla
    1075 Budapest

  2. Julamami hozzászólása:

    Jó szerencsét jó emberek, áldjon meg az Isten benneteket. Julamami

  3. realista hozzászólása:

    A fenti társadalmi szervezetek magánszemélyek ,nyílt csatlakozása a kegyelmi kérvényhez jelzésértékű kiállás. A független bírósági indoklás nem a levélben megfogalmazott érdemeket , életutat ítélte el, úgy érzem csúsztatás gyanús kampánynak tűnik a konkrét ügyek ismeretében. Ha a szülést levezető szakember egy csecsemő nyakát eltöri a szülőcsatornában elég brutális beavatkozásnak tudható be, nem tudom elhinni adott esetben ez lehetett az egyetlen és szakmailag indokolt eljárás! Ilyen brutális beavatkozás esetén az emberi felelősségvállalás hol volt a konkrét esetben ? Ez az ügy nem az otthonszülés elleni- melletti kampányolásra alkalmas tények objektív megítélésre alkalmas fórum, itt konkrét bűncselekmény tényét állapította meg a bíróság , büntetés mértéke, hatálya nem aránytalan az elkövetett tettekkel, függetlenül az elkövető személyétől itt jön közbe Geréb Ágnes szakmai előéletéről a médiában közreadott eltérő megítélésű információhalmaz ami szakmai megítélése nem az én kompetenciám, visszacsatolva az ítélethez egy nagyon mértéktartó büntetést szabott ki az eljáró bíróság.

  4. Nyámádi Mária hozzászólása:

    Magánszemélyként szintén csatlakozom a kérelemhez. Olyan mély sebeket ejtettek már a döktornő lelkén, hogy az Enöki kegyelem feltétlenül nagyon fontos számára, mert a megnyugvás, de csak részben utánna jöhet el.
    Szívből kívánok minden jót a doktornőnek.
    Nyámádi Mária
    Solt

  5. gemenon hozzászólása:

    Felháborítónak tartom, hogy az otthonszülésre hivatkozva, korábbi eredményeire való tekintettel próbálnak meg kimenteni a jogos felelősség alól valakit. Akit kizárólag műhiba miatt ítéltek el. Ne próbálják, demagógiával elhomályosítani az ítéletet!

    • brekuc hozzászólása:

      Én meg azt tartom felháborítónak, hogy a kórházakban történt szülés körüli műhibákat nemhogy eltussolják, hanem még az elszenvedő felet állítják be hibásnak.

      Meg azt tartom felháborítónak, hogy a bíróság csak a saját kijelölt szakértőit hallgatta meg – külföldi szakértőket nem. Az agykárosodottnak titulált baba egészséges, ez sem zavarja a bíróságot. A vénás oxitocin a doktornő esetében bűn – az, hogy ez kórházban rutin, nem probléma (én is kaptam, nem otthon szültem – sajnos).

      Műhibát az tud elkövetni, aki nem tartja be az adott szakma előírásait. Itthon ennek a szakmának, az otthonszülést kísérő bábák szakmájának kialakulóban van a protokollja. A külföldi szakértők, akiknél létezik ez a szakma, protokollal, mindennel, elmondták, hogy Geréb Ágnes a szakma előírásainak megfelelően járt el, a világon sehol máshol nem lehetne ilyen kutyakomédia áldozata.

      Hallgassuk meg, mit mond erről egy szakértő:
      http://www.youtube.com/watch?v=HJkrEszDIXY&context=C3906fb3ADOEgsToPDskLReUvtiuGai6oNPrBWpCil

      egy angol jogász:
      http://www.youtube.com/watch?v=ZYTnDC_iA5k&context=C3906fb3ADOEgsToPDskLReUvtiuGai6oNPrBWpCil

      és egy angol bába:
      http://www.youtube.com/watch?v=ahvFGaeekkU&context=C3906fb3ADOEgsToPDskLReUvtiuGai6oNPrBWpCil

    • Vincze Péter hozzászólása:

      Műhibát kiáltanak a mű-szakértők? Akik még életükben nem kísértek otthonszülést, és fogalmuk sincs a bába-szakma rejtelmeiről? Meg a vonatkozó nemzetközi szakirodalomról?! Tehát az ál-szakértők – más néven kontárok – azt mondják: műhiba? Erősen vitatható – kivéve a “független” magyar bíróságon, ahol úgy látszik csak az ellenérdekelt orvosszakértők véleményére kíváncsiak, hiszen gond nélkül lesöprik az asztalról a témához valóban értő nemzetközi szaktekintélyek által készített szakvéleményeket. Persze jelentéktelen alakokról van szó, ami abból is látszik, hogy nem szerepelnek a magyar orvosszakértői névjegyzékben sem. Ja, hogy egyikük az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyik volt igazgatója? Bagatell, ettől aztán igazán nem fogunk hasra esni … Nálunk a bíróságon – ebben az ügyben – nincs vita. Itt kérem KONCEPCIÓ van. Meg koncepciósPER. Meg példás ÍTÉLET. Nohát!

  6. Marokházi Judit hozzászólása:

    Kedves Gemenon!
    Dr. Geréb otthon és születésházban elért eredményei lényegesen jobbak (1 halálozás 1000 szülésenként), mint a magyar kórházak adatai (8 halálozás 1000 szülésenként) még akkor is, ha figylembe vesszük, hogy az alacsony kockázati csoportba tartozó várandósok szülnek otthon.
    A per során dr. Geréb Ágnes nem kapott valódi lehetőséget arra, hogy megvédje magát. Bár számos nemzetközi szakértő, köztük a WHO volt vezetője igazolta, hogy nem követett el szakmai hibákat, a bíróság nem vette figyelmbe a véleményüket és nem fogadta el őket tanúként.
    A bíróság kettős mércét alkalmaz, amikor a kórházi és az intézményen kívüli szülések
    esetén eltérően jár el. A bábák esetében szinte bármilyen komplikáció esetén büntetőeljárás indul, a büntetéspedig példa nélkül álló, szülészt Magyarországon még nem ítéltek letöltendő börtönbüntetésre.

  7. dr. Berényi Judit hozzászólása:

    Végre egy igaz ügy, amiben nincs bal- és/vagy jobboldal, “csak ” a tisztesség! Felháborít az elfogult vak bírói ítélet, nő létére hogy mondhatott ki ilyet?!

Hozzászólás a(z) Vincze Péter bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>