Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kedves Emlékező Barátaim!
A magyar szabadságharc világraszóló eseményére emlékezünk ma itt a Magyar Asszonyok Házában. Nem véletlen a helyszín, hiszen történelmünk alakításában a nőknek és asszonyoknak gyakran volt sorsdöntő és meghatározó szerepe. A honfoglalástól az Árpád-házi szentéletű királyi család tagjain át, a Mohácsi vész utáni talpra állásban szerepet vállaló nemes asszonyokig, Kanizsai Dorottyától az erdélyi Árva Bethlen Katáig, vagy a névtelen egri hős asszonyoktól egészen a történelmi jelenünkig, a magyar történetírás méltán tartja számon nemzetünk nagyasszonyait és honleányait. 1956-nak ilyen értelemben is különleges helye és szerepe van a magyar nők történeti szerepvállalásának krónikájában.
A szétszakított területek nemzetrészei, a nagyvilágban helyüket megtaláló magyarok közössége és az anyaország népe, Trianon tragédiája mellett egyként tartja számon a nemzet számára annyi fájdalommal és áldozattal járó XX. századi nagy történelmi fordulatok évszámait. 1914-1920, 1944–48 éppúgy rezonálnak a lelkekben, mint az embertelenség állomásainak és mártírjainak nevei a haza térképén: Szolyva Kárpátalján, az erdélyi Földvár, Recsk, Hortobágy, a Délvidék sokat szenvedett települései, vagy a munkaszolgálatosok menetelése, a holokauszt áldozatai, a németajkú hazánkfiainak kitelepítése, a lakosságcsere felvidéki kárvallottai, a nemzetiségi vagy osztályalapon „malenkij robotra” hurcoltak, mind-mind a közös történelmi múltunk örökségei. És végül, de nem utolsó sorban az ’56-os szabadságharcos mártírok, menekülők és bebörtönzöttek sorsa az, amely történelmi félmúlt ugyanúgy nemzetünk kollektív emlékezetének egy és oszthatatlan részre.
Kedves Barátaim!
Tisztelt Emlékezők!
1956 különleges véráldozata volt népünk XX. századi szabadságküzdelmének, melynek legismertebb női áldozat, a halálra ítélt Tóth Ilonka orvostanhallgató volt. Angyal Józsefné Friedl Valéria kivégzett nevét és életútját is ismerjük. Wittner Mária egykori halálra ítélt barátnőjét Sticker Katalint pedig 1959-ben végezték ki, miután – amnesztiában bízva – vőlegénye hívására a svájci emigrációból hazatért. Jegyezzük meg Salabert Erzsébet, Magori Mária vagy a kivégzésekor csupán csak 20 éves Mági Erzsébet nevét is. A forradalmat követően halálraítélt áldozatok között hat nőről tudunk, de a harcokban és ápolóként is sokan estek el és adták életüket a hazának. Rengeteg nő máig – ugyan névtelenül – de az utókor számára tiszta tekintettel adta arcát, azon a kései 1956. december 4-ei női tüntetésen, amelyről megrendítő fényképeket ismerünk. Itt árvák, özvegyek és gyászoló édesanyák vonultak fel virággal kezükben a Hősök terére, majd onnan az amerikai követség elé, vállalva és szembenézve a későbbi meghurcoltatás fenyegetésével és veszélyével. Sokan az akkori szabad világba menekültek. Közülük is ismerjük azokat, akik a helyi magyar közösségekben vagy éppen a határon túlra szakított magyar közösségek segítésében szereztek újra hírnevet maguk és a magyar nemzet számára. Sponga Eszter, Mona Judit, Vízi Zsuzsa és sok más egykori ’56-os forradalmár magyar asszony, munkás és értelmiségi került kényszerű emigrációba a magyar szabadságharc leverése után.
Kedves Barátaim!
A XX. század történelmétől „sújtva” nemzetünk határon innen és túl sokszor erőn felül kellett, hogy megtalálja a szellemi vagy a puszta túlélés keskeny ösvényét. 1956 is ilyen pillanat volt a magyar történelemben, amely halálugrás volt a tétlenségével is gyilkoló világ szeme előtt a szabadság legfelsőbb egyetemes értékének kivívása érdekében. Trianontól a vasfüggöny bontásáig, és 1956-on át a diktatúrák omlásáig olyan sűrű lett a történelminek értékelhető mozzanatok sora, hogy talán nem túlzás azt állítani, minden nap illene elgondolkodnunk azon, hogy milyen áron jutottunk el a mába, a szabad Magyarország világába!
Az ’56-os nemzedék áldozata egy értelmetlen és pusztító világégésben csak akkor nyerhet a nemzet oltárán végső értelmet, ha tetteit soha nem feledjük és emlékét mindörökre megőrizzük. A szétdarabolt ezeréves honban a közbülső nemzedékeknek sem jutott könnyebb élet. Nekik és nekünk legalább olyan fontos tudnunk, hogy mit ért egy-egy pofon, vagy mit ért a fázás, a rettegés és az éhezés, és végső soron mit ért annak az élete, akit börtönökben sorvasztottak el vagy bitón, sortüzekben vált mártírrá és áldozattá! Rájuk hősökre emlékezünk ma, akik vérükkel és életükkel váltották meg a ma szabadságát. Isten áldja emléküket!
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
Fráter Olivér, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese