Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár húsvéti üzenete a családszervezetekhez

Kedves Barátaim!

A kereszténység legnagyobb ünnepén Krisztus kereszthalálára emlékezünk és ünnepeljük. A Húsvét egyúttal alkalom az elcsendesedésre, a meghitt családi együttlétre. Amikor végre jut időnk egymásra, a húsvéti menü elkészítésére. Amikor a fiúk locsolkodni mennek, a kislányok pedig izgatottan készítik a húsvéti tojásokat. Népszokásaink felelevenednek, a nagyszülők népi történeteit az unokák szájtátva hallgatják.

2010 óta sokat dolgoztunk közösen azért, hogy hétköznapjaink és ünnepeink békésen, biztonságban teljenek el. Önökkel közösen dolgozunk azért is, hogy keresztény ünnepeink megőrizzék eredeti jelentésüket. 2010-ben családbarát fordulatot hajtottunk végre, a magyar családok erkölcsi, anyagi támogatása mellett köteleztük el magunkat. Számunkra a családok jelentik a nemzet építőköveit, ahol a fiatalok tisztelik egymást és a náluk idősebbeket. Ahol elismerjük azoknak a teljesítményét, akik gyermeket nevelnek, egyúttal a szüleikről, nagyszüleikről is gondoskodnak, ahol az időseket is megbecsülik, és ahol a nők és a férfiak nem egyformák, de egyenrangúak, egymás segítő partnerei.

Hosszú út van mögöttünk. Bevezettük a családi adókedvezményt, visszaadtuk a GYES harmadik évét, lehetővé tettük a gyermeknevelés melletti munkavállalást, támogatjuk az egyetemisták családalapítását, segítjük az otthonteremtést. Bölcsődéket, óvodákat építünk, a nők 40 év után nyugdíjba mehetnek. Ingyenes a tankönyv és a gyermekek étkeztetése is olcsóbb.

Hosszú út van mögöttünk, de még előttünk is. Közel sem értünk feladataink végére. Azt is tegyük hozzá: Önök nélkül nem ment volna. Döntéseinket mindig segítik az Önöktől érkező javaslatok, építő jellegű kritikák. Jó megélni azt is, amikor megerősítik, hogy jó döntéseket hoztunk, hiszen azok az Önök szervezetének tagjai, és a magyar családok számára valódi segítséget jelentenek.

Ha a választásokon erre felhatalmazást kapunk, ezen az úton megyünk tovább, és Önökre is számítunk a jövőben is.

Köszönöm a munkájukat!

Áldott Húsvéti Ünnepeket, boldog, családi körben eltöltött napokat kívánok Önöknek!

Novák Katalin
család- és ifjúságügyért felelős államtitkár

Kategória: Híreink | A közvetlen link.

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár húsvéti üzenete a családszervezetekhez bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Dr kelemen andrasne hozzászólása:

    Kizárólag Önökre szavaz a családunk. Köszönet az eddigi munkákért. Rengeteg erőfeszítés van munkájuk mögött.

  2. KABDEBÓ jános hozzászólása:

    Isten áldja és segíte minden rendes Magyar embert akik szeretik e kis és sokat szenvedett MAGYAR HAZÁT!!!!!!!!!!!!!!!

Hozzászólás a(z) Dr kelemen andrasne bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>