Civilek Napja

Feladó: Emberi Erőforrás Támogatáskezelő

Címzett: Civil szervezetek

A mai napon 21. alkalommal ünnepeljük a Civilek Napját

A Civilek Napján büszkék vagyunk arra, hogy Magyarországon több mint 60 ezer civil szervezet munkálkodik, olyan közösségeket alkotva, amelyek polgári kezdeményezésre alakultak.

A civil közösségek erősítik nemzetünk összetartozását, ők azok, akik szabadidejükben másokért dolgoznak. Sokrétű tevékenységük kiterjed többek között az idősek és a családok megsegítésére, kulturális, hagyományőrző és sportprogramok szervezésére. A társadalom nagy megbecsüléssel tekint a karitatív tevékenységet is végző civil szervezetekre. Magyarországon, mint fejlett demokráciában, nagy szerepet játszik a civil társadalom az emberi sorskérdések alakításában.

A Nemzeti Együttműködési Alap 2012 óta évről évre támogatást biztosít a hazánkban és a határon túl működő magyar egyesületeknek, alapítványoknak. A támogatások célja a civil szféra segítése, a civilek társadalomformáló és a nemzet közösségét szolgáló munkájának előmozdítása. 2017-ben is kiírásra kerültek a 2018-as működési és szakmai pályázatok. Az ezeken való eredményes részvétel reményeink szerint tovább erősíti azt az önkéntes munkát, amely az adott tevékenységi területen elismertségben részesülhet.

A Civilek Napján köszönetet mondunk minden, a közjóért tevékenykedő civil szervezetnek és magánszemélynek, akik munkájukkal tágabb közösségünk, a magyarság javát szolgálják.

Munkájuk iránti megbecsülésünk kifejezésével ezúton kívánunk további eredményes tevékenységet!

Dr. Csizmadia László
NEA Tanács elnöke

Nyitrai Zsolt
stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott

Fülöp Attila
EMMI egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár

Kategória: Nincs kategorizálva | A közvetlen link.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>