Énekelj velünk! 1848-2018

A Kiss Kata Zenekar, a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége 2017 márciusában elhatározta, hogy az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulóján egy nagyszabású, határokon átívelő kulturális rendezvénnyel szeretne tisztelegni azon hősök előtt, akiknek Magyarország függetlenségét is köszönhetjük.

Mivel a kultúra, ezen belül pedig a zene az az eszköz, amelyen keresztül eljuthat az üzenet sok millió magyarhoz, és tudja erősíteni az érzést, hogy jó magyarnak lenni, ezért az időközben elképzelésükhöz csatlakozott Nemzedékek Egymásért Egyesülettel közösen, életre hívták az Énekelj velünk! 1848-2018 mozgalmat.

A három alapító 2017. június 2.-án, a Nemzeti Összetartozás napjához kapcsolódóan, sajtótájékoztató keretében tájékoztatta a világ magyarságát kezdeményezésükről, amelynek küldetését az alábbiak szerint határozták meg: magyarok millió énekeljék el világszerte egy adott időpontban a Kiss Kata Zenekar Magyar vagyok című dalát, így teremtve közösséget korosztályok, szorosabb összeköttetést a határainkon belül és azokon túl élő magyarok között. Mottóul Kodály Zoltán gondolatát választották: „Aki zenével indul az életbe, bearanyozza minden későbbi tevékenységét, az életnek olyan kincsét kapja ezzel, amely átsegíti sok bajon. A zene tápláló, vigasztaló elixír, és az élet szépségét, s ami benne érték, azt mind meghatványozza.”

A sajtótájékoztató ünnepélyes aktusa volt, amikor Dr. Varjuné dr. Fekete Ildikó a Kelet-Pesti Tankerületi Központ igazgatója, Kathy Horváth Lajos, a ferencvárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ igazgatója, Nemerkényi Krisztina a Testnevelési Egyetem lektorátus vezetője és egyben a Tehetséges Fiatalok Műhely Kulturális Egyesület alapító elnöke, művészeti vezetője, valamint a kezdeményezők képviseletében Kiss Kata és Bikics Tibor a Kiss Kata Zenekar alapítói, Szőnyi Kinga a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége elnöke és Márton Katalin a Nemzedékek Egymásért Egyesület elnöke kézjegyükkel látták el a Csatlakozási nyilatkozatot.

Az Énekelj velünk! 1848-2018 mozgalom nagykövetének, Schmittné Makray Katalin asszonyt kérték fel, aki 2017. október 6.-án, az Aradi Vértanúk Napján, Harsányban felhívást intézett a határainkon belül és azokon túl élő magyarokhoz, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez.

A mozgalom elindítói arra kérik az érdeklődőket, hogy ne csak jelen felületen jelezzék csatlakozási szándékukat, hanem alakítsák meg saját Énekelj velünk! 1848-2018 klubjaikat is, ahol rendszeresen együtt énekelve készülnek nemzeti identitásunk egyik alapkövének számító 1848-49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulójára, legyen szó profi vagy amatőr kórusokról, barátok illetve családok alkotta kisebb vagy nagyobb éneklő csoportokról.

Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere ezeket a sorokat írta a Kiss Kata Zenekar Magyarból Jeles című kiadványába, ami a 169. évfordulóra jelent meg: „Régi igazság: azt ünnepeljük, amit fontosnak tartunk. … Igazi ünnep pedig nincs zene és ének nélkül. Így hát dalra fel!”

Fenti sorokhoz csatlakozva biztatunk mindenkit: Zászlót bontottunk! Így hát dalra fel! Énekelj velünk!

Szervezet/csoport/család neve:*
Kapcsolattartó neve:*
E-mail cím:*
E-mail cím újra:*
Éneklők létszáma:*
Ország:*




2017. október 6.             

 Kiss Kata, Szőnyi Kinga, Márton Katalin

Adatvédelmi alapelveink

Jelentkezése az Énekelj velünk! 1848-2018 mozgalomba szól. A levelezőlistát bizalmasan kezeljük, adatai semmilyen körülmények között nem kerülnek idegen kezekbe.

A bejegyzés kategóriája: Énekelj velünk
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>