Engert Jakabné és Jakumetovic Rozalija kapták az Arany Búzaszem díjat

Ötödik alkalommal adta át a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége szombaton az Arany Búzaszem Díjakat. Az elismerést idén Engert Jakabné, a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület elnöke és Jakumetovic Rozalija, a Vukovári Magyar Egyesület elnöke kapta. A díjakat Schmittné Makray Katalin asszony, a volt köztársasági elnök felesége és Dr. Gerberné Farkas Zsuzsanna, a Magyar Asszonyok Érdekszövetségének elnökasszonya adta át.

Engert Jakabné a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület elnöke, Kecskemét város önkormányzati képviselője, Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza Humánpolitikai osztályvezetője. 1990 óta a Magyar Máltai Szeretetszolgálatban önkénteseként tevékenykedik, ahol vezetőségi tag volt 2009-ig, valamint tagja a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége helyi csoportjának. Férjezett, három gyermeke és öt unokája van.

2002-ben alakította meg a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesületet. A női civil szervezet valamennyi tevékenységét a keresztény, polgári értékek képviselete mellett végzi. Szakmai köreik foglalkoznak oktatással, neveléssel, a kultúrával, a hagyományok ápolásával, a család védelmével. Konferenciák, előadások szervezésével segítenek közvetíteni és közérthetővé tenni az egyes intézkedések, rendeletek, törvények hatásait az általuk képviselt értékekre és területekre. A határon túl élő magyar családokkal kapcsolatot tartva segítik gyermektalálkozók, gyermek nyaraltatások szervezését. Aktívan segítik a karitatív szervezetek munkáját, tevékenységüket támogatják. Az elmúlt 10 év alatt számos kulturális, szociális és családi rendezvénnyel gazdagították Kecskemét város programjait.

Díjátadás - Gerberné Farkas Zsuzsanna és Engert Jakabné

Díjátadás – Gerberné Farkas Zsuzsanna és Engert Jakabné

Jakumetovic Rozalija, a Vukovári Magyar Egyesület elnöke, a kelet-horvátországi Vukovár 87 napos ostromának túlélője. 2011 óta a Vukovári Magyar Kisebbségi Önkormányzat elnök asszonya, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének elnökségi tagja.

Vukovárt a Jugoszláv Néphadsereg (JNA) 1991 augusztusa és novembere közt ostromolta, a szerb-horvát háború legvéresebb és legkegyetlenebb konfliktusa zajlott itt. Jakumetovic Rozalija a vukovári külvárosi gyógyszertárat vezette, amíg az találatot nem kapott, majd a megmaradt gyógyszerekkel együtt a hadikórházban dolgozott tovább. Vukovár eleste után Zágrábba került, ahol a klaityevói gyermekkórházban vezetett egy donációs gyógyszertárat.

1998 januárjában, Vukovár békés reintegrációja után, családjával hazatért. Otthonukat újraépítették és 2003-tól újra vukovári lakos.  Ám Rozalija nem csak földig rombolt házát építette újjá, hanem nemzettársait is egyesületbe tömörítette. A városban lakó 406 magyarból kb. 150 vesz részt aktívan a Vukovári Magyar Egyesület életében. Néptáncegyüttest, kórust hoztak létre, magyar nyelvtanfolyamokat tartanak és minden évben megrendezik a Vukorvári Magyar Folklórestet. Az általuk rendezett a magyar bál pedig a horvátországi magyarság központi báljává nőtte ki magát.

Jakumetovic Rozalija sajnos a horvátországi hirtelen hóesés miatt nem tudott részt venni az ünnepségen.

Az Arany Búzaszem díj

Az Arany Búzaszem díj

A díjakat Schmittné Makray Katalin asszony, a volt köztársasági elnök felesége és Dr. Gerberné Farkas Zsuzsanna, a Magyar Asszonyok Érdekszövetségének elnökasszonya adta át. Engert Jakabnét Zombor Gábor országgyűlési képviselő, Kecskemét polgármestere, Jakumetovic Rozalijat Pirityiné Szabó Judit, a KIM Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezetője méltatta.

Pirityiné Szabó Judit laudáló, Gerberné Farkas Zsuzsanna MAÉSZ elnök, Schmittné Makray Katalin, Engert Jakabné díjazott, Zombori Gábor laudáló

Pirityiné Szabó Judit laudáló, Gerberné Farkas Zsuzsanna MAÉSZ elnök, Schmittné Makray Katalin, Engert Jakabné díjazott, Zombori Gábor laudáló

Az Arany Búzaszem díjról: A Magyar Asszonyok Érdekszövetsége 2008-ban alapította az Arany Búzaszem Díjat, melyet minden évben, Szent Erzsébet napja körül egy olyan magyarországi és egy határon túli nőnek, asszonynak ítélnek oda, akik – a mai világ önzésén felülemelkedve – példaadóan hoztak áldozatot a közösségért, a nemzetért. Ezért választottuk az Arany Búzaszem Díj jelmondatának János Evangéliumának ezt a sorát: „Ha a búzaszem nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz.” (Jn 12,24)

Gerberné Farkas Zsuzsanna MAÉSZ elnök, Csapó Emma díjazott 2009, Engert Jakabné díjazott 2012, Cseresnyésné Kiss Magdolna díjazott 2011, Schmittné Makray Katalin

Gerberné Farkas Zsuzsanna MAÉSZ elnök, Csapó Emma díjazott 2009, Engert Jakabné díjazott 2012, Cseresnyésné Kiss Magdolna díjazott 2011, Schmittné Makray Katalin

Képek

Képeket a díjátadóról az alábbi linken talál:
http://bit.ly/AranyBúzaszemfotók
A képek szabadon felhasználhatóak. Kérjük, forrásként a Magyar Asszonyok Érdekszövetségét tüntessék fel. Nyomdai felbontású fotókért kérjük írjon a sajto@obon.hu e-mail címre, Kocsisné Péterfy Hajnalnak.

A bejegyzés kategóriája: Arany Búzaszem díj, Sajtóközlemények
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>