Magyar családok a damaszkuszi keresztényekért

Üzenet Damaszkuszból:

Napsütéses téli koradélután volt. Délután fél kettő körül hagytuk el Bab Toumát, a szűk, macskaköves utcákon gyerekek sokasága hömpölygött, akik az iskolabuszok felé tartottak. Mi a Keleti Kapu irányában hagytuk el a negyedet. Tíz perccel később valóságos rakétazápor zúdult a kerületre Kelet-Ghúta irányából. Azon a délutánon kilenc gyermek halt meg, egyiküknek pedig térd alatt amputálni kellett a lábát. A halál járkál ezeken az utcákon minden nap. A gyerekek arcáról a robbanás törmelékei, szilánkjai marják le a mosolyt. Aki reggel, izgatottan iskolába indul, talán soha nem tér haza.” (Vanessa Beeley brit újságíró)

Kelet-Damaszkusz és a Bab Touma – Bab Sharqi (Keleti Kapu és Tamás Kapu által határolt) által határolt keresztény negyed 2017 ősze óta folyamatos rakétatámadás alatt áll. 2018 elejére gyakorlatilag ostromállapot alakult ki, a Kelet-Ghútából támadó dzsihadista terrorista lázadók őrjöngése következtében, akik elrabolt állampolgárok ezreit tartják fogva.  A foglyokat élő-pajzsként használják.

Damaszkusz világviszonylatban, területéhez mérten a legtöbb menekültet befogadó város. A keresztény közösségek tagjai tömegesen kényszerültek otthonuk elhagyására és belső menekültként élnek a viszonylag ellenőrzött területeken. Egyelőre még nem tudnak hazatérni, mert a biztonsági helyzet nem engedi illetve otthonaikat lerombolták. A családok egy-egy szobában próbálják meg túlélni ezt az időszakot, többségük egyetlen megélhetési forrását a segélyadományok jelentik.

A magyar családok által felajánlott összeget a damaszkuszi görögkatolikus patriarchátus parókusa Naim Gharbi esperes atya venné át és gyermek programok céljára költené.

Ami az adomány felhasználását illeti: az egyházközség segíti a hozzá tartozó mintegy 750, 3 – 18 éves fiatalt, valamint mintegy száz, fogyatékossággal élő embert és családjukat. Az egyházközségben cserkészcsapat működik, amelynek tagjai mindenben, a szabadidős tevékenységektől kezdve a segélyosztásig részt vesznek. Fiatal felnőttek és kis gyermekek is tagjai a cserkészetnek, ahogy Magyarországon is. Egy fő költsége táboroztatás esetén 5 napra 15 Euro. Körülbelül 15.000 Euróból 1000 gyerek és fogyatékos valamint kísérője tudna 5 napos program keretében rehabilitálódni egy biztonságos zónában.  A programokhoz minimális pénzügyi keret áll rendelkezésre.

Az ismertetőhöz mellékelt fényképek közösségi alkalmakon készültek az elmúlt egy év során: kiránduláson, cserkész hétvégén, a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó gyermekprogramokon, illetve segélyosztáson.

A tábor helyszíne és a résztvevők létszáma a biztonsági helyzet függvénye, de a nélkülözés és a nagy szükség miatt a pénz az utolsó fillérig a rászorulókhoz jut, amelyről utólagos beszámolót tudnak adni. A program kivitelezését a tervek szerint – a biztonsági helyzet alakulásának függvényében – személyesen a helyszínen követi a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége által elindított adománygyűjtő program kurátora Dr. Speidl Bianka, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem arab tanszékének adjunktusa.

Kategória: Híreink | A közvetlen link.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>