Végtelenül meglepődtek a díjazottak, amikor megtudták, hogy valójában nem egy konferenciára kapták a meghívót, hanem olyan összejövetelre, amelyen ők lesznek az Arany Búzaszem-díj első kitüntetettjei.
„Ha a búzaszem nem hal el egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz.” Ez a bibliai idézet volt a mottója a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége díjkiosztójának, amelyen első alkalommal adták át az Arany Búzaszem díjat. A Magyar Asszonyok Érdekszövetsége olyan együttműködés, amely a nő, az asszony létének és szerepének a családban, a munkában és a közéletben való kiteljesítését tartja leglényegesebb célkitűzésének. Idén novemberben döntöttek arról, hogy minden évben, Erzsébet napján egy olyan magyarországi és egy határon túli nőnek, asszonynak ítélik oda a díjat, akik – a mai világra jellemző önzésen felülemelkedve – önfeláldozóan és példaadóan hoztak áldozatot a közösségért, a nemzetért.
Mindkét díjazottnak nagy volt a meglepetése amikor kiderült, hogy nem pusztán egy konferenciára érkeztek, hanem a rendezvény egyenesen értük lett megszervezve.
Fülöp G. Dénesné Suba Ilona egy kuláklistára került, gazdálkodó székely családba született. A még önellátó és szolidáris faluközösség képe, másrészt a kommunista diktatúra kemény valósága formálta értékrendjét és terelte a magyar közösségi gondok orvoslása felé. Mindebben meghatározó módon segítette őt férje, Fülöp G. Dénes, aki az 1956-os erdélyi, magyar teológusok elleni perek áldozataként négy évet töltött börtönben és kényszermunkával. A házaspár több székely faluban végzett gyülekezetépítő munkája közben végig a Securitate megfigyelése alatt álltak. Ilona hűséges és bátor harcostársa volt férjének. Megesett, hogy Szászrégenben négy gyermekével az oldalán követelte vissza férjét – akit már 24 órája vallattak – a rendőrség kapujában, és ura oldalán védte a gyülekezeti élet szabadságát és a magyar nemzeti értékeket. Az egyházvezetés és a Securitate mesterkedéseinek ellenére Fülöp Dénest 1984-ben a Marosvásárhelyi Vártemplom gyülekezete lelkészükké választotta.
Hosszú sora van annak a temérdek feladatnak, amelyet a város magyarságának megerősítése rótt a lelkészcsaládra. Intézmény egész sorát hozta létre a házaspár, elsősorban szociális és oktatási célokkal, idős emberek, valamint szegény, árva, vagy utcán élő gyermekek megsegítésére. Kezdeményezésükre alakult meg 1990-ben az ökumenikus szellemiségű Kántor-tanítóképző Főiskola, és a szociális segélyt nyújtó Lazarenum Alapítvány. Számba vették a Mezőségen és a Székelyföldön élő szegény sorú, sok gyermekes családokat, és a legnagyobb gondban lévőknek rendszeres élelmiszer ruha és anyagi segélyt juttatnak, de sokak taníttatását, kollégiumi elhelyezését is állták. Fülöp G. Dénes 2005-ben elhunyt, s Ilona azóta is folytatja a közösen megkezdett munkájukat.
„Nem szabad ennyi időt pazarolni rám – mentegetőzött Suba Ilona, amikor Lévai Anikó laudatiója és a díj átvétele után szót kapott. – Ami az én életemben volt, azt a drága Jóistenemnek és Krisztusnak köszönhetem. Én elmondhatom magamról, hogy a Jóisten a tenyerén hordott, mert nem tékozoltam el hiábavalóan az időmet, és mindig tudtam, hogy mit kell tennem, mert mindig volt mit tennem. Ezt a kegyelmet kívánom mindenkinek.” (Lévai Anikó laudatiója cikkünk végén olvasható.)
„Dr. Halász Adrien gyermektüdőgyógyász, allergológus, klinikai farmakológus több mint húsz évet töltött a III-as számú Svábhegyi Gyermekgyógyintézetben, egészen 2007-ig, az intézet szégyenletes bezárásáig” – mutatta be Soltész Miklós laudatiójában a második díjazottat. A doktornő odakerülésekor azonnal felújította az osztályát, gyerekbarát környezetet alakított ki, átszervezte a munkát, létrehozta az ambuláns rendelést. Aktívan vetette bele magát a cisztás fibrózis (CF) speciális kezelésébe, cikkeket írt, külföldi kongresszusokra járt, s minden módon igyekezett képezni magát a CF szakterületén. Egyre többen jöttek át hozzá gondozásra vidékről is, néhány páciensének sikerült megszereznie egy különleges védőoltást Svájcból, külön VIP-szobát alakított ki a CF-es ápoltaknak, és nyári táborokat szervezett a számukra, ahol európai szintű rehabilitáció folyt. Szomorú, hogy mire elképzelései már 70-80 százalékban megvalósultak, és végre elkezdődhetett volna az a munka, amit eredetileg elképzelt, akkor jött a bezárás, és hiábavalóvá váltak a hosszú évek erőfeszítései.
„Díjakat olyanok szoktak kapni, akik tesznek valamit. Én nem csináltam semmit. Amit az intézetben felépítettem többed magammal, az ma már nem létezik. Azzal vigasztalom magam, hogy megtettem azt, amire az édesapám tanított: úgy dolgozz és úgy élj, hogy este tiszta lelkiismerettel hajthasd álomra a fejed. Nagyon köszönöm a díjat, amire a fiaim talán büszkébbek lesznek annál, mint hogy az anyjuk milyen finom orosz krémtortát tud sütni” – szólt dr. Halász Adrien a díjátadás után.
Az ünnepi összejövetelt egy könnyedebb formájú program zárta, amelyen Stumpf Imre divattervező modern szabású, de régi magyar elemeket is hordozó kollekciója került bemutatásra.
(Az eseményről készült képriport a Fotógalériákban tekinthető meg.)