MEGHÍVÓ: „A Jászkun Redemptio emlékezete” emlékünnepség

2014. február elején egyhangúlag elfogadta az Országgyűlés azt a határozatot, amely május 6-át, a Jászkun Hármas Kerület önmegváltását, a Redemptiot lehetővé tevő diploma Mária Terézia általi aláírásának napját emléknappá nyilvánítja. A határozat „tisztelettel adózik azon jászkun polgárok előtt, akik – a magyar történelemben példátlan módon – szabadságukat 580 000 ezer rhenes aranyforintért vásárolták vissza.” A Parlament azt is kinyilvánította, hogy támogatja olyan megemlékezések szervezését, amelyek a jászok és kunok ősi szülőföldszeretetével, szabadságszeretetével és öntudatával kapcsolatosak.

Fotógaléria a jászkun önmegvalósítás emléknappá nyilvánításáról

 Az emlékünnepség helyszíne: Belvárosi Polgári Szalon – 1056 Budapest, Cukor utca 5. 

Kategória: Rendezvényeink | Hozzászólások kikapcsolva

Szeretünk Kárpátalja – Jótékonysági est a Duna Palotában‏

Kárpátalján, a háború és a nehéz gazdasági helyzet miatt a minimálbér és az átlag nyugdíj értéke 9-10 ezer forint, így a mindennapi megélhetés is egyre nagyobb gondot okoz.

Bánffy Szalon, a Duna Palota, a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége és a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület jótékonysági gálaműsort rendez, amelynek teljes bevételét a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetségen keresztül, kárpátaljai nyugdíjas pedagógusoknak juttatja el.

Jegyár:  3.000,- Ft

A jegyeket a helyszínen (1051 Budapest, Zrínyi utca 5.), a kezdés előtt lehet, készpénzért megvásárolni.

További adományok utalása: Magyar Polgári Együttműködés Egyesület: 11713005-20419826

Kérjük, a közlemény rovatban tüntesse fel: “Kárpátalja”

Kategória: Rendezvényeink | Hozzászólások kikapcsolva

MEGHÍVÓ: „A Költészet napján Tóthfaluért” jótékonysági rendezvény

Kategória: Rendezvényeink | Hozzászólások kikapcsolva

MEGHÍVÓ: „Rokon álmok álmodói” irodalmi est

Kategória: Rendezvényeink | Hozzászólások kikapcsolva

Áldott Húsvétot kívánunk!

Kategória: Nincs kategorizálva | Hozzászólások kikapcsolva