MEGHÍVÓ: Imaest december 28-án

MEGHÍVÓ

Magyar Asszonyok Érdekszövetsége

és

Mérk község Német Nemzetiségi Önkormányzata

tisztelettel hívja, szeretettel várja

2015. december 28-án, hétfőn, 16:00 órára

a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékére és családjaikért megrendezésre kerülő imaestre.

Helyszín: Belvárosi Polgári Szalon

Cím: 1053 Budapest, Cukor utca 5.

Beszédet mond:

Menczer Erzsébet

a Szovjetunióban Volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete elnöke

és

Tircsi Richárd történész,

az EMMI nemzetközi kapcsolatokért felelős osztályvezetője.

Az imaest lelki vezetői:

Horváth Albertné Lujzi és Csapó Emma,

a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége Arany Búzaszem díjjal kitüntetett tagjai.

“A mai Magyarország területéről 200-230 ezer polgári lakost hurcoltak el málenkij robotra, közöttük 150-170 ezer férfit hadifogolyként, 56-60 ezer embert, köztük tömegesen nőket is, német származású internáltként. A korabeli, 172 ezer négyzetkilométeres, több mint 14 millió lakosú országból mintegy 300 ezer civilt vetettek fogságba. Az éhezés, a nélkülözések és a túlhajszolt kényszermunka miatt a deportáltak 30-40 százaléka halt meg, de voltak olyan települések is, ahová a tőlük elhurcoltak több mint 60 százaléka nem érkezett vissza. Az áldozatok többsége jeltelen sírban nyugszik, halálukról a szovjet szervek semmilyen hivatalos tájékoztatást nem adtak, sokan pedig idehaza haltak bele kint szerzett betegségekbe.” - Balogh Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, a Gulág emlékbizottság elnöke, 2015. február 23.

Haza, hagyomány, hozomány programsorozat keretében megrendezésre kerülő rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött, ezért kérjük, részvételi szándékát a 06-30/799-5656, vagy szonyi.kingabpsz@gmail.com címre jelezni szíveskedjen!

Mindenkit szeretettel várunk!

                                   Szőnyi Kinga                                    Szabóné Rost Mária

                                          elnök                                                      elnök

                 Magyar Asszonyok Érdekszövetsége      Német Nemzetiségi Önkormányzat, Mérk

Kategória: Rendezvényeink | Hozzászólások kikapcsolva

MEGHÍVÓ: „II. Szeretünk Kárpátalja” jótékonysági gálaest

Fővédnök Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége

Kárpátalján a háború és a nehéz gazdasági helyzet miatt a minimálbér és az átlagnyugdíj folyamatosan veszít vásárlóértékéből. Most, a fűtési szezon idején, karácsony előtt nagy szükségük van a segítségre a kárpátaljai magyaroknak, ezért a Bánffy Szalon, a Duna Palota, Belváros-Lipótváros V. kerület Önkormányzata, a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület, a Panoráma Világklub Kárpátaljai Társklubja és a közreműködő művészek 2015. december 2-án 19 órakor gálaműsort rendeznek. Az esten kárpátaljai és magyarországi művészek lépnek majd fel. A bevétel az Ökumenikus Szeretetszolgálaton keresztül fog eljutni a nyugdíjas magyar művészekhez.

A gálaműsor ingyenes. Helyfoglalás érkezési sorrendben.

Javasolt adomány: 3.000 Ft.

További adományok utalása: Ökumenikus Segélyszervezet: 11705008-20464565.

Kérjük, a közlemény rovatban tüntesse fel: „kárpátaljai művészek”.

Bővebb információ: Újlaki Edina: 235-5505; 06 20 392 9006; ujlaki.edina@dunapalota.hu

2015 áprilisában a Bánffy Szalon, a Duna Palota, a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége és a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület már rendezett közösen jótékonysági gálaműsort. A fővédnök akkor Jókai Anna Kossuth-nagydíjas író, a Nemzet Művésze volt. A teljes bevételt a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetségen keresztül nyugdíjas pedagógusoknak juttatták el a szervezők.

Kategória: Rendezvényeink | Hozzászólások kikapcsolva

MEGHÍVÓ: Halottak napi zarándoklat a délvidéki tömegsírokhoz

A Keskenyúton Alapítvány idén is megrendezi hagyományos halottak napi zarándoklatát a délvidéki tömegsírokhoz.

Időpont: 2015. november 1.
Indulás kora reggel Budapestről.
Jelentkezéseket a keskenyut@magecon.hu e-mail címre várjuk, október 20-ig!
A zarándoklat a NKA támogatásával valósul meg.

Cseresnyésné Kiss Magdolna
30/3580901
Keskenyúton Alapítvány
www.keskenyut.hu

Kategória: Nincs kategorizálva | Hozzászólások kikapcsolva

MEGHÍVÓ: Ünnepi megemlékezés az 1956-os forradalom 59. évfordulóján

Kategória: Rendezvényeink | Hozzászólások kikapcsolva

Közlemény az adózó rendelkezése szerint a kedvezményezett részére átutalt összeg felhasználásáról

Közlemény az adózó rendelkezése szerint a kedvezményezett részére átutalt összeg felhasználásáról: 13KOZ  Folytatódik….

Kategória: Híreink | Hozzászólások kikapcsolva