Dr. Speidl Bianka: A közvetlen, jól követhető segítségnyújtásban hiszek

“Rendszerint megkérdezik tőlem, hogyan jutott eszembe az adománygyűjtés ötlete. Arab szakos orientalistaként 15 éve járok Szíriába. Tavaly kétszer is sikerült beutaznom, mert a dzsihadista lázadók  rémtetteit bemutató, azóta New Yorkban, Washingtonban és Ottawában is bemutatott Kereszttűzben c. kiállítás szakmai főkurátora voltam. Ehhez kaptunk olyan tárgyakat amelyek egy részét én hoztam el. A saját költségemen utaztam akkor is, most is, ez is személyes elkötelezettségem kifejezése.

A közvetlen, jól követhető segítségnyújtásban hiszek, a kis projektekben, amelyek összekötik a lelkeket, azokét akik adnak és akiken segítenek. Szerencsésnek tartom magam, mert itthon egyből mellém állt a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége, kint pedig a görög katolikus melkita egyház adja azt az intézményi hátteret, amely egy közvetlen segítségnyújtásban is elengedhetetlen. A szíriai keresztény gyermekek nevében is köszönöm a két és félszáz kedves magyar adományozónak a bizalmat és a felajánlást, Szőnyi Kingának, az Asszonyszövetség elnökének a kiállást, a jótékonysági gála közreműködőinek az elhivatott és kiemelkedő színvonalú előadásokat. Öröm volt ott lenni és remélem ebből az örömből jut bőven a gyermekeknek is.”

Dr. Speidl Bianka, a Magyar családok a damaszkuszi gyermekekért jótékonysági adománygyűjtő akció kurátora

A bejegyzés kategóriája: Híreink, Rendezvényeink
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>