Lelkében él és élni fog a remény – Fekete Péter államtitkár beszéde

Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár köszöntő beszéde a Magyar családok a damaszkuszi keresztények gyermekekért jótékonysági gálán:

„Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Darvasi Ilona Igazgató Asszony! Kedves Szőnyi Kinga! Kedves Speidl Bianka! Kedves Adományozók és Művészek! Kedves Megjelentek!

Így ír a Biblia Máté evangéliuma szerint: „Kafarnaumba értek. … [Jézus] odahívott egy gyereket, közéjük állította, majd ölébe vette, s folytatta: „Aki befogad egy ilyen gyereket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki küldött engem.” … Ha csak egy pohár vizet ad is nektek valaki inni azért, mert Krisztuséi vagytok, bizony mondom nektek, megkapja érte a jutalmat.”

Naim Gharbi esperes atya, a damaszkuszi görögkatolikus patriarchátus parókusa hívő emberként és a rá bízott keresztény közösség vezetőjeként nem csak megéli, nem csak tanítja, hanem cselekedeteivel gyakorolja is Jézus Krisztus tanításait. Mindezt pedig a világ ma talán legborzalmasabb helyén teszi: Szíriában, ahol hetedik éve pusztít a háború.

Az egykor több mint kétmillió lelket számláló keresztény közösségnek alig az ötöde él még az országban. Több mint fél éven keresztül gyakorlatilag ostromállapot uralkodott Szíria fővárosában, amelyet 2017 ősze és 2018 pünkösdje között rakétákkal támadták a dzsihadista lázadók. A világ második legősibb keresztény közösségének otthont adó Kelet-Damaszkuszba, ahová az elmúlt években tömegesen érkeztek belső menekültek is, több ezer rakéta csapódott be. Január nyolcadika fekete betűs napként került be a kalendáriumba. Csak ezen az egyetlen napon kilenc, iskolából hazatérő gyermek halt meg a támadásokban.

Naim Gharbi parókus atyát, aki 10 éven keresztül Libanonban szolgált, saját kérésére helyezték vissza Damaszkuszba tavaly ősszel. Így küldetése lett – bár két fivérét vesztette el a háborúban –, hogy lelki erejével, kitartásával, bátorságával, és ami a legfontosabb: Isten iránt érzett alázatos hitével támasza, pajzsa és menedéke legyen a Damaszkuszba menekülő keresztényeknek. És főleg azoknak, akik a legjobban rászorulnak a segítségre, akik leginkább igénylik az emberséget és a szeretetet: a gyerekek és a fogyatékosok számára.

Bármilyen földi pokol is veszi körül az embert, ha végtelen éhségét egy falat emberséggel, ha nyomasztó szomjúságát egy korty szeretettel csillapítani tudja, akkor lelkében él és élni fog a remény: hogy érdemes felnőni, élni és embernek lenni.

Ezt tudja Naim Gharbi atya is: ezer gyermek, köztük száz fogyatékos gyerek számára szervez nyári programokat és táborokat Szíria biztonságos területein azért, hogy legalább néhány napra elfelejtsék a háború borzalmait és legalább néhány napra azok lehessenek, akik ők valójában: gyerekek.

De egy ilyen terv megvalósításához nemcsak hitre és a hitből fakadó erőre van szükség, hanem – legyünk realisták – pénzre is: amiből ki lehet fizetni a gyerekeket szállító buszok üzemanyagát, amiből ajtót lehet szerelni a tábor házaira, amiből minden nap egészséges ételt és italt lehet adni nekik. A játékokhoz, a pszichológusok munkájához szükség van egyszerű eszközökre, papírra, színes ceruzára, és ma mindez hiányzik Szíriában.
Éppen ezért indított jótékonysági adománygyűjtést 2018 márciusában a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége Dr. Speidl Bianka, a Migrációkutató Intézet vezető kutatójának kezdeményezésére, Magyar családok a damaszkuszi keresztény gyermekekért címmel. Ennek lezárásaként egy jótékonysági adománygyűjtő gálát szerveztek, ezen vagyunk ma este itt a Turay Ida Színházban.

Mielőtt a műsor elkezdődne, szeretném megköszönni e három erős nőnek, hogy lelkükben visszhangzik az ige, hogy igazi keresztény emberként minden követ megmozgattak, hogy az az ezer szíriai kisgyerek legalább pár napra megtapasztalhassa azt a békét, ami nekünk itt Magyarországon mindennapos és természetes alapélményünk.

Köszönöm Dr. Speidl Biankának, a Migrációkutató Intézet vezető kutatójának, hogy kezdeményezte, és Szőnyi Kingának, a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége elnökasszonyának, hogy elindította és menedzselte a jótékonysági adománygyűjtést. És köszönöm Darvasi Ilona igazgató asszonynak, hogy ma itt lehetünk: hogy nemcsak térítésmentesen adta oda a mai gálára a színházát, hanem azt is, hogy a fellépők között is láthatjuk, lányával és kisunokájával együtt.

Kérem, tapsolják meg e három erős asszonyt! És kérem Önöket, hogy adományaikkal Önök is járuljanak hozzá egy emberségesebb világhoz, a szíriai keresztény gyermekek nyári táborának költségeihez!

A bejegyzés kategóriája: Híreink, Rendezvényeink
Kiemelt szavak: , , , , , .
Közvetlen link.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>