A meghurcoltak emlékére – Székely Hírmondó

A Magyar Asszonyok Érdekszövetsége szervezésében került sor a 14. Kárpát-medencei Asszonytalálkozóra november 24-én, Budapesten, az Országháza Felsőházi termében, melyen a Kézdivásárhelyi Nők Egyesülete is részt vett.

Az asszonytalálkozót Szőnyi Kinga elnökasszony köszöntőbeszéde nyitotta meg. A Kárpát-medencei magyarok megmaradásáról szóló konferencián bemutatkoztak a meghívott civilszervezetek. Felvidékről Okos Csaba és Diósi Katalin, a Sólyom Gyermekei Polgári Társulás alapítói Felvidékünk közös kincsei, Székelyföldről Biszak Enikő, a Kézdivásárhelyi Nők Egyesületének alelnöke Haza, hagyomány, hozomány, Délvidékről G. Nagy Imola írónő Mit ér az ember, ha Magyar?, Kárpátaljáról Őry László, a Kárpátok Művészeti és Kulturális Egyesület elnöke A művészet összetartó ereje címmel tartott előadást.

A találkozó keretén belül átadták az Arany Búzaszem-díjat a budapesti dr. Törös Edit reumatológus főorvosnak, a székelyudvarhelyi Bálint Irma családi vállalkozónak, valamint a kárpátaljai Katkó Lászlónak, az Ukrajna szerte egyedülálló nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon igazgatójának.

A szervezők elmondták, tudatosan tartották a konferenciát november 24-én, a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai foglyok és kényszermunkára ítéltek emléknapján, hiszen nem volt olyan közösség és magyar család a Kárpát-medencében, amelyet valami módon ne érintette volna a Gulag, illetve a második világháború utáni magyarellenes megtorlások szörnyűségei. Az emlékezés és tiszteletadás része volt a Szent István-bazilikában tartott szentmise, ezt követte a Rákóczi-rendezvényhajón tartott megemlékezés.

Forrás: Székely Hírmondó

Kategória: Sajtómegjelenések | A közvetlen link.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>