Csapó Emma hitoktató méltatása

Elmondja: Ékes Ilona országgyűlési képviselő, a Magyar Asszonyok Érdekszövetségének alapító elnöke.

Csapó Emma, hitoktató. A Kiút Veled Egyesület Önkéntes Segítségnyújtás a Prostitúció Nélküli Világért munkatársa már több, mint 10 éve. ”A Kiút Veled Egyesület a prostitúció világában élő vagy azt elhagyó nőkkel, férfiakkal és más, a társadalom peremére szorult személyekkel való találkozás, osztozás és cselekvés helye. Tagjai elkötelezetten haladnak a szabadulás közös útján, hogy együtt vegyenek részt egy prostitúció nélküli igazabb, testvériesebb világ felépítésében” – írja az egyesület ismertetője.

Utcai szociális munkát, lelkigondozást végeznek, az álláskeresésben, a prostitúcióból való kikerülésben segítik az érintetteket a hazánkban egyedülálló ökumenikus kezdeményezés munkatársai. Irodájuk Budapesten, a VIII. kerületben – volt legutóbb. Ugyanis fel kellett számolniuk már nem először, mivel megszüntették minisztériumi támogatásukat.

A furcsa fintor ebben a történetben, hogy ezzel egyidőben a belügyminiszter asszony miniszteri elismerésben részesítette Emma asszonyt, az áldozatvédelemben, a rendőrség munkáját segítő tevékenységéért.

Ő az aki mindig tud újrakezdeni, ehhez a hitet az erőt és a kitartást  kiapadhatatlan „Forrásból” az „Élővíz forrásából” meríti. Az élő Isten-kapcsolat, az ima, a szentmise kegyelmei segítik a munkájában. A prostituáltakkal is foglalkozó Jó Pásztor-nővérek jelentik számára a hátteret.Nő és édesanya. Lételeme, hogy szeresse a legkitaszítottabbakat, a legkevésbé szeretetteket. Teszi mindezt alázatosan tiszta szívvel Isten- és emberszeretettel. Természetes egyszerűséggel, díszletek és rivaldafények nélkül.

Az emberekkel való foglalkozás nagyon hasonlít az aranymosásra. Ne a piszkot keresed, hanem az aranyat. A kedves szavak rövidek és könnyen kiejthetőek, de a visszhangjuk végtelen – mondta Teréz anya, amikor hivatásáról kérdezték.

És valóban milyen őszinteség és nemes tisztaság van ezekben az egyszerű szavakban. Csapó Emmát mindig megtalálja a feladat, halk szavai rövidek és könnyen kiejthetően, de annál nagyobb a visszhangjuk.

Lélekkel, hittel és szeretettel végzi hívatását. Cselekvő szeretettel csendben és kitartóan.
Otthont varázsol az otthontalanoknak, meghallgatja a soha, senkitől meg nem hallgatottakat. Kiszolgáltatottá válik a kiszolgáltatottakért: az utcákat járva a téli éjszakákban a dermedten állóknak meleg teát visz, emberi szavakat az embertelenségbe.
Támasza az elesetteknek, a csüggedőknek. Bátorítja a női mivoltukban megalázottakat, hogy nincs késő változtatni az életükön. Ne adják fel, higgyenek a bennük rejlő isteni szeretetben.

Ö az, akire mindig minden körülmények között lehet számítani.

Fáradhatatlan a hátrányos helyzetű, veszélyeztetett gyermekek oktatásában, nevelésében.

Felvilágosító előadások tartásában. Bírósági tárgyalásokra jár, hozzátartozókat kutat fel.
Az ELTE Társadalomtudományi Kar pályázatán különdíjat kapott az esetleírásaiért, melyet „Az anya, a prostituált nő és a magyar humánszolgáltató rendszer kategóriában írt.”

Törékeny lényében ott van a tehervivő erő, a soha-nem-lankadás.
A meghalás a kényelemnek, az önzésnek és az érdektelenségnek, hogy élet fakadhasson, sarjadhasson azoknak, akiket a környezetük, a társadalom kivet magából.

Örömmel és szívből gratulálok az Arany Búzaszem Díjhoz.

2009. november 26.

Ékes Ilona

A bejegyzés kategóriája: Arany Búzaszem díj
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>