Felvidék ma: Felvidéki asszonyok a IX.Kárpát-medencei Leány-és Asszonytalálkozón Egerben, 2013. június 4.

Nagyszerű és igen tartalmas találkozó valósult meg május 31-június 2-a között Egerben. Kilencedik alkalommal rendeztek Asszonytalálkozót.

A Magyar Asszonyok Érdekszövetsége IX. alkalommal rendezte meg a Kárpát-medencei Leány-és Asszonytalálkozót a következő jelmondattal: „Női civil szervezetekkel aktívan a változásban-Az aktív állampolgárság európai évében”.

Ennek az érdekszövetségnek alapító elnöke Ekes Ilona parlamenti képviselő asszony, jelenlegi elnöke Dr. Gerberné Farkas Zsuzsanna és az idei rendezvény fővédnöke pedig Gál Kinga Európai parlamenti képviselő volt, aki videoüzenetben köszöntött bennünket, és sok sikert kívánt a tanácskozáshoz.

A elnökasszony beszámolójában méltatta eddigi munkánkat és ismertette jövőképünket, céljainkat és küldetésünket.

Az érdekszövetség mottója Veres Pálné mondata:” Amilyen a nő, olyan a család, és amilyen a család, olyan a társadalom”.

Az Asszonyszövetség célterületéhez kötődik: a nők kiteljesedése a munkában,családban,közéletben, a családok támogatása,a kiszolgáltatottak felkarolása, a hagyományok megőrzése,a magyarság összekapcsolása.

A mostani találkozón az Egri Hittudományi Főiskola, Szent János Lelkigyakorlatos Ház vendégszeretetét élveztük. A figyelmes ellátás mellett megismerkedhettünk Eger történelmi múltjával, a fejlődö jelenével, az egri nők múltbeli hősiességével és a városban működő civil szervezetekkel. Nagyszerű előadásokat hallottunk a kormány nő-és családpolitikájáról és annak hatásáról a civil szervezetek munkájára,a nők közéleti szerepéről, képzéséről, a történelemformáló asszonyok kiemelten Tormay Cecile 1875-1937 életéről, munkásságáról, továbbá a női vállalkozók lehetőségeiről.

Nagy figyelemmel hallgattuk Ildiko Curtis USA beli asszony beszámolóját a fiataljaink védelméről,az emberkereskedelemről,főleg a kiskorú gyermekek kizsákmányolásáról.A szombat esti program valóban kikapcsolódást nyújtott. Beszámolót hallottunk Gárdonyi Géza életútjáról születésének 150. évfordulója alkalmából.

Megismerhettük munkásságát,hazaszeretetét, Eger város iránt érzett odaadását,tiszteletét, hiszen élete nagy részét itt töltötte és kívánsága szerint az Egri csillagok városában lett eltemetve. Majd anekdottái,megzenésített versei hangzottak el Horváth Ferenc színművész előadásában.

Felvidékről a búcsi székhelyű Kultúráért és Turizmusért Társulás képviselőiként Szobiné Kerekes Eszter vezetésével kilencen vettünk részt ezen a találkozón, Karváról Mészáros Eva, Komáromból Csenger Szerénke,Balázsy Mária, Hetényből Nagy Mária, Bátorkesziről Szenczi Júlia, Múcska Matild és Varga Mária.

Társulásunk fő célkitűzése a kultúra és a turizmus adta lehetőségek összekapcsolása. Búcs községben láthatók a vándorkiállítások által Európa szerte megismert népviseleti babák gyűjteménye, amelynek gon dozásában tagjaink bekapcsolódnak. A találkozó alkalmával szívesen beszéltünk az Erdélyből, a Vajdaságból, a Kárpátaljáról és az anyaországból érkezett résztvevőknek civil szeerveződésünkről, hagyományőrző tevékenységünkről, a lakóhelyeinkhez kötődő önkéntes munkáinkról a különböző szervezetekben.

Sajnos vasárnap búcsút kellett venni egymástól, a gyönyörű várostól, az egri vártól,amely a hősiesség és a helytállás szimbóluma mai napig is.

Lelkiekben és az összetartozásban megerősödve valljuk Gárdonyi Géza szavaival: „A falak ereje nem a kőben van,hanem a védők lelkében.”

A találkozó képei megtekinthetők a képgalériánkban.

Felvidék.ma, 2013. június 4.

Kategória: Sajtómegjelenések | A közvetlen link.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>