Szubjektíven a szoptatással kapcsolatos tapasztalatokról, szükségletekről

Sirok Eszter édesanya előadása az Egészségügyi Szakmai Kollégium Védőnő Tagozata és a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége által, az Anyatejes Táplálás Hete és a Szoptatás Világnapja alkalmából megrendezett Fókuszban az édesapák című konferencián.

Szeretettel köszöntök én is mindenkit! Sirok Eszter vagyok, a 4 éves Ádám és a 4 hónapos Máté anyukája. A szoptatással kapcsolatos tapasztalataimról szeretnék beszélni.

Mikor négy évvel ezelőtt szülés előtt álltam, egyértelmű volt számomra, hogy a legtermészetesebb módon, anyatejjel szeretném táplálni a gyermekem. Eszembe sem jutott, hogy esetleg tápszert kellene adnom a picinek, hiszen jelentős mennyiségű előtejem volt. Aztán a gyakorlat okozott némi meglepetést.

Sirok Eszter előad a Fókuszban az édesapák konferencián. A háttérben Csősz Katalin védőnő, a MESZK Országos Védőnői Szakmai Tagozat vezetője

Amikor Ádó megszületett és először próbáltam megetetni, nem sikerült. De nem keseredtem el, gondoltam, majd a következő sikerrel jár, aztán mikor sokadjára sem találtuk a közös hangot, kicsit megijedtem. Ekkor jött a szoptatós nővér, aki biztatás helyett közölte, hogy hiába próbálkozom, mert ezzel a mellel úgy sem fogok tudni szoptatni. Rettenetesen megalázó volt, ráadásul a főváros egyik legjobbnak mondott szülészetétől több támogatást vártam volna. Másfél napig folyamatosan azzal stresszelt, ha nem tudom szoptatni, cukros vizet és tápszert adnak neki. Aztán szerencsére még a kórházban jött egy idős, tapasztalt védőnő, aki segített, megmutatta hogyan érdemes próbálkozni, biztatott, és ennyi elegendő volt ahhoz, hogy percek alatt sikerüljön. Nagyon hálás vagyok neki. Végül Ádámot 16 hónapig bőséggel tudtam etetni anyatejjel. A második babánknál már voltam annyira rutinos, hogy elsőre sikerült szoptatni. Olyannyira, hogy mindenki meglepetésére nagyobb súllyal távoztunk a kórházból, mint amennyivel született.

A nehéz kezdés után jöttek az újabb meglepetések. Az éjszakázások, a feszítő, fájdalmas érzés az első hetekben. De erre igazából felkészítettek, persze ettől még nem volt kellemes. Egy valamit azonban senki nem mondott, hogy annyira spriccelhet a tejem, hogy a pici képtelen lesz normálisan enni és ezért minden szoptatás előtt fejnem kell. Az állandó melltartóbetét viselésről pedig ne is beszéljünk. A fejést a szervezetem úgy értékelte, hogy nagy mennyiségű tejre van szükség, így az első három hónapban napi 1, sőt volt úgy, hogy napi másfél liter tejet is elő kellett fejnem. És miután igény szerint szoptattam, volt, amikor óránként fejtem, etettem. Ez nagyon sok energiát kivett a szervezetemből és nem kis logisztikát is igényelt. Hiszen, ha egy baba éhes, akkor nem szeret várni, neki azonnal kell a tej. Aztán közgazdász lévén arra jutottam, ha kereslet-kínálat alapon működik a tejtermelés, szépen lassan megpróbálom elhagyni a fejést. Persze Máténál már volt gazdája a feleslegnek is, hiszen Ádó örömmel fogyasztotta a potyatejet.

A fejés miatt eléggé helyhez kötöttnek éreztem magam, hiszen mindezt higiénikusan leginkább otthon tudtam megvalósítani. Szóval minden teendőt (bevásárlást, főzést, munkát) ehhez kellett igazítani. Most, hogy már nem kell fejnem, szabadabban merek nekiindulni és például az autóban már gond nélkül megoldom az etetést.

Ugyancsak bonyolította a mindennapokat, hogy sok olyan élelmiszer volt, amiket a baba pocakjának megóvása érdekében nem ettem/ehettem. Így a mindennapos főzés is fejtörést okozott. Az eperszezon pedig komoly önuralmat követelt tőlem. J

A nehézségek ellenére mégis megérte/megéri. Egy olyan különleges, belsőséges kapcsolatot teremt a babával, ami szerintem a tápszeres etetéssel kevésbé alakul ki. Csodálatos érzés látni az elégedett arcocskáját, ahogy jóllakottan álomba zuhan a karjaimban. Tudni azt, hogy bár nem egyszerű bárhol, bármikor megetetni a babát, mégis mindig nálam van az éltető tápanyag. Nem kell állandóan fertőtleníteni a cumisüvegeket, melegíteni a megfelelő hőfokra. Ami pedig a második babánál még hangsúlyosabbá tette az anyatej jelentőségét, hogy anyatej nélkül a kicsi minden oviból hazahozott betegséget elkapott volna.

Ekkor derült ki számomra, hogy micsoda csodaszer az anyatej. Azt tudtam, hogy szoptatás alatt nem javasolnak semmilyen gyógyszert. Én azonban szinte minden ovis betegséget elkaptam Ádótól. Többek között egy kötőhártya gyulladást is. Eszembe jutott, hogy gyógyszer híján kipróbálom az anyatejes kezelést, hihetetlen, de bevált és másnapra megszűntek a tünetek.

Még egy utolsó gondolat. Sokan félnek, hogy a szüléstől, szoptatástól elhíznak. Lehet, hogy ez nálam genetikai dolog is, de a szoptatás alatt, ha nem is akármit, de akármennyit ehettem, még így is fogytam. Csak ajánlani tudom mindenkinek. J

A bejegyzés kategóriája: Híreink
Kiemelt szavak: , , , , , , , , .
Közvetlen link.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>