Javaslataink a női foglalkoztatottság növelésére

A VIII. Kárpát-medencei Asszonytalálkozón, 2012. június 9.-én a Női foglalkoztatottság műhelymunka során, a nők foglalkoztatottságának növelése érdekében megfogalmazott javaslataink, melyet a női foglalkoztatásért felelős miniszteri biztosnak is eljuttattunk.

1. A munka és a család összeegyeztetését nagymértékben segítené az atipikus foglalkoztatási formák elterjedése, éppen ezért támogatandónak tartjuk a nők részmunkaidős, rugalmas és távmunkában történő foglalkoztatását. Javasoljuk az atipikus foglalkoztatási formák elterjedésének ösztönzését munkáltatói oldalon, egyrészt adó- ill. járulékkedvezményekkel, másrészt a munkáltatók érzékenyítésével és oktatásával, felkészítésével az ilyen munkaszervezési módszerek bevezetésére.

Javasoljuk egy olyan kerekasztal beszélgetés vagy hosszabb egyeztetési folyamat elindítását a munkáltatókkal, HR-szakemberekkel, kormányzati és civil szervezetek bevonásával, mely során a munkáltatók elmondhatják, hogy milyen nehézségeket, akadályokat látnak az atipikus foglalkoztatási formák bevezetése kapcsán, és azt is, hogy mire lenne szükségük ezek szélesebb körű alkalmazásához.

2. A nők visszatérését a munkába jelentősen elősegítené, ha a nők maguk is tudatosabban terveznék meg életpályájukat, karrierjüket. Javasoljuk olyan pályázatok, programok kiírását, melyeknek célja a munkába visszatérni szándékozó anyák képzése: olyan tréningek, tanfolyamok, egyéni tanácsadások, programok kialakítása és megtartása, amelyek segítik őket egyrészt az álláskeresésben, másrészt életpályájuk tudatos tervezésében.

3. A munka világával való kapcsolat megtartását segítené elő, ha az anyasági támogatások igénybevétele rugalmasabb lenne, többféle „csomag” közül választhatnának a kisgyermekes szülők attól függően, hogy mennyi ideig maradnának otthon, és ennek megfelelően például más-más időtartamban és havi összegben kapnák megy az anyasági ellátásokat.

4. Segítené a gyakorlati szakmai tapasztalat megőrzését, és a munkáltatók számára is kedvező lenne, ha a GYED alatt is már lenne lehetőség az anyákat átmenetileg foglalkoztatni, például helyettesíthetnék a nyári szabadságok idején a szabadságon lévő munkatársakat vagy heti 2-3 órát dolgozhatnának. Ez a munkáltató számára is egyfajta „aranytartalékot” jelenthetne, hiszen egy-egy munkatárs átmeneti kiesésekor vagy projekt- és idénymunkáknál olyan munkaerő állna rendelkezésre, amelyet már nem kell betanítani.

5. A tudatos karriertervezés része az is, hogy munkába visszatérés előtt a nők felmérjék, milyen képzésekre van szükségük, hogy felfrissítsék ismereteiket, és hozzá is tudjanak jutni ezekhez a képzésekhez.

Javasoljuk a felsőfokú képzések tandíjmentességének visszaállítását az anyasági ellátásban részesülő nők számára, illetve ennek a tandíjmentességnek a kiterjesztését a középfokú képzésekre, szakképzésekre is.

Javasoljuk a törvényi szabályozás megváltoztatását a tekintetben, hogy jelenleg GYES mellett csak max. heti 20 órás képzésben lehet részt venni a GYES elvesztése nélkül, miközben dolgozni már heti 30 órában lehet a GYES mellett.

6. A munka és a család összeegyeztetését nehezíti a gyermekintézmények helyenként rugalmatlan nyitva tartása, mely nem minden esetben alkalmazkodik a szülők munkaidejéhez, és gondot okoz a családok számára a gyermekek elhelyezése a nyári szünet ideje alatt is. Javasoljuk egy egyeztetési folyamat elindítását a gyermekintézményekkel és önkormányzatokkal is, melyek során ők is elmondhatják, hogy milyen nehézségeket tapasztalnak és azt is, hogy mire lenne szükségük ezek megoldásához.

Javasoljuk a családi napközik további fejlesztését is, mivel a családi napközik rendszere rugalmas megoldást jelent, amely biztosítja a lehetőséget a szülők különböző munkaidejéhez igazodásban.

7. A nők önfoglalkoztatóvá válása jelentené a másik nagy lehetőséget a munka és a család összeegyeztetéséhez az atipikus foglalkoztatási formák elterjedése mellett. Ezért javasoljuk a nők önfoglalkoztatóvá válásának támogatását, egyrészt adó- és járulékkedvezményekkel, másrészt vállalkozásindítási képzési programokkal.

Kategória: Híreink | A közvetlen link.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>