„Hit, emberség, szaktudás” – Dr. Törös Edit laudációja

A XIV. Kárpát-medencei Asszonytalálkozón Arany Búzaszem-díjjal tüntették ki dr. Törös Edit reumatológus főorvost. A laudációt mondta Fr. Dobszay Márton Benedek, ferences tartományfőnök.

Hit, emberség, szaktudás, segítő- és szervezőkészség, művészi érzékenység, zene. Ezek a kifejezések jutnak eszembe, amikor Dr. Törös Edit asszony életének és személyiségének méltatásához készülök. A doktornőben olyan embert ismertem meg, akire a legnagyobb nehézségekben kiváló és bölcs szövetségesként, támogatóként tekinthetek.

Orvos-művész családban született. Szilárd emberi és hitbeli alapjainak, sokrétű szellemi képességének és lenyűgöző művészi érzékenységének gyökere őseiben fedezhető fel, de tehetsége kifejlődéséhez és kamatoztatásához rendkívüli szorgalmára és elkötelezettségére volt szükség.

Családja Pozsonyi lakhelyét a történelem forgatagában kénytelen volt elhagyni. Miután ősei Budapesten telepedtek le, ő maga középiskolai tanulmányait itt végezte kitüntetéssel. Gyermekkorától fontos volt számára a zene, így a tehetséges zongorista-növendék komoly döntést hozott azzal, hogy a Budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karára jelentkezett, ahol tanulmányait summa cum laude végezte.

Doktorrá avatása után az ORFI-ban kezdte orvosi pályáját, ahol reumatológia-fizioterápia, majd belgyógyászat szakképesítést szerzett jeles eredménnyel.

Doktornő élete rendkívüli módon összefonódott szűkebb hazájával, Budapest II. kerületével, melynek polgárai különösen sokat köszönhetnek neki.

1976-tól a kerületi Szakrendelő Intézet Reumatológiai Szakrendelésének főorvosa.

Munkáját mindig rendkívüli odaadással és szaktudással, a betegek érdekét egészen lenyűgöző módon figyelembe véve végezte. A továbbképzésekre és a szakismeretek folyamatos fejlesztésére mind a maga, mind kollégái esetében komoly hangsúlyt fektetett.

Különleges szervezőképességével az egész ország számára példaszerű reumatológiai és mozgásszervi járóbeteg ellátást alakított ki a kerületben.

Ehhez a feladathoz, másokat megnyerő személyiségével, nagy számban talált támogatókat és munkatársakat. Munkája eredményességét jól mutatja a kerületi ún. Kapás utcai szakrendelő reumatológiai és fizikoterápiás ellátása, a gyógytornász szolgálatok elérhetősége, a 2000-től megalakult Csontsűrűségmérő Központ, a pesthidegkúti rendelővel bővülő reumatológia, fizikoterápia és gyógytorna-rendelés, a gyógymasszázs szolgáltatás, valamint a speciális Parkinson-gyógytorna megszervezése. Szakmai vezetésével alakították ki a Budapest Henger utcai Mozgásszervi Rehabilitációs Központot. Elvégezve a nordic walking akadémiát, beindította az ingyenes nordic walking oktatást, amely kerületi szűrőnapokkal bővülve, azóta is működik. Mindeközben huszonöt éven át volt az Országos Neurológiai és Psychiátriai Intézet, vagyis az OPNI, húsz éven át pedig a Szent Ferenc Kórház reumatológus konziliáriusa.

Két évtizede aktívan részt vesz a reumatológus szakvizsgajelöltek képzésében is.

Családja mély ferences kötődését követve három évtizede szolgálja orvosként a ferences rendet. Ennek során tizenöt éven át volt a rend Margit körúti idősotthonának szakmai vezetője és belgyógyásza.

Munkáját 1985-ben „Kiváló munkáért” miniszteri kitüntetéssel, 2010-ben II. Kerületért Emlékéremmel, 2013-ban polgármesteri dicsérettel, majd 2015-ben dr. Láng Zsolt polgármester úr javaslatára, Budapestért díjjal jutalmazták.

Szakmai és jószolgálati tevékenységének kimagasló eredménye a 2011-ben létrejött „Törös Alapítvány 2011”, valamint annak, az elmúlt öt esztendő mindegyikében megszervezett jótékonysági koncertje, amely kimagasló támogatást nyújt a kerületi egészségügyi ellátás támogatásában. Itt különlegesen kézzelfogható Törös Edit asszony zenei érdeklődésének és orvosi hivatásának egysége, valamint Doktornő csodálatos szervezőképessége. Mindig nagy tisztelettel adózott orvos-elődeinek, akiket munkatársai elé példaként állított, sokat áldozva emlékük fennmaradásáért is.

Mélyen Tisztelt Doktornő!

Magam, családom, ferences közösségem és a II. kerület polgárai nevében hálásan köszönöm felkészültségét, szolgálatkészségét és elkötelezettségét, amely rendkívüli támasz mindannyiunk számára. Valóban igaz, amit egyszer egy ferences rendtársam megfogalmazott: „Doktornőt a Jóisten a közösségnek teremtette.”

Örülök, hogy dr. Törös Edit asszonyban olyan embert ismerhettem meg, akire bármikor számíthatok, aki hitében és a ferences értékek megélésében elkötelezett, aki szaktudásával és műveltségével a teljes és egészséges személyiség példaképeként jár közöttünk.

Az Arany Búzaszem díj átvételéhez gratulálok, életére és további szolgálatára pedig Isten áldását kívánom!

Kategória: Arany Búzaszem díj, Cikkek | A közvetlen link.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>